Izgalmas előadások a szenci diákkonferencián

Szenc-diákkonferencia
SZENC |

Hét érdekes előadással készültek a diákok a XI. helytörténeti diákkonferenciára, amely a Szenci Városi Múzeumban valósult meg. A résztvevők szakemberek segítségével készülhetnek fel a Kincskereső és a magyarországi Tudok konferenciára.

A Szenci Városi Múzeumban tartották a múzeum, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola és a Szenczi Molnár Albert Közgazdasági és Pedagógiai Szakközépiskola közös szervezésében a XI. helytörténeti diákkonferenciát, amelyen a két iskola diákjai mutattak be izgalmas és igényesen kidolgozott előadásokat. Mindegyik a diákok kutatásaiból készült, fényképekkel, idézetekkel és történelmi adatokkal kiegészített, kivetítőn bemutatott prezentáció volt. Az egybegyűltek érdekességeket tudhattak meg a magyarbéli kastély sorsáról a 2. világháború után, a szenci római katolikus templomról, a rétei halomdombokról, egy nótafáról, az egyházfai cserkészcsapatról, a Jókai Vízimalomról és egy negyedi révészről. Elsőként Strešňák Gábor, a múzeum igazgatója köszöntötte a résztvevőket és kifejezte izgatottságát azzal kapcsolatban, hogy milyen kincseket tárnak a hallgatóság elé a diákok. Matus Mónika, a Szenczi Molnár Albert Alapiskola igazgatója kifejtette, ha a Covid19 világjárvány alatt nem maradt volna el konferencia, akkor már a XIV. lenne. 

„Ennyi év alatt generációk sokasága váltakozott a résztvevők között, akiknek a lelkében máig fontos helyet foglal el az élmény, amelyet a konferenciára való felkészülés és az azon való részvétel során szereztek akkor is, ha nem lett belőlük történész. Abban reménykedem és azt kívánom, hogy a mostani résztvevőkben is megmaradjon a kutatás iránti szeretet” 

– fogalmazott a megnyitón. Az Új Szónak elmondta, a helytörténeti diákkonferencia a Kincskeresők – helyi értékeket kutató diákok konferenciája hatására jött létre azzal a céllal, hogy az országos találkozóra a legjobb előadásokkal érkezzenek. 

„Megesik, hogy előkerülnek a családi fotógyűjteményekből olyan fotók, amelyek meglepik a múzeum igazgatóját, mert akár az egész szenci régióra hatással lehetnek. Azért hoztuk létre a helyi diákkonferenciát, hogy ezeket az emlékeket felkutassuk. Akinek a konferenciabizottság tagjai értékesnek találják az előadását, az tovább kutat a témájában és azután jelentkezik a Kincskeresők vagy a Tudok konferenciára. A témákat a gyerekek választják ki és a felkészítő pedagógus segíti a munkájukat. Szinte mindig van a háttérben személyes kötődés, a rokonok, családtagok elbeszéléseiből, családtörténetekből indulnak ki. Ez azért fontos, mert sokkal érdekesebb a gyerekek számára a kutatás, jobban megfogja őket a téma” 

– magyarázta az iskolaigazgató. Több olyan munka készült az elmúlt években Szencen, amely a magyarországi Tudok konferencián első vagy kiemelt első helyezést nyert, például Vojtek Lili dédnagyapja naplóját feldolgozó, vagy a dédapa testvérének a Szent István csatahajón átélt emlékeiről szóló előadása, Németh András családfakutatása és olyan különlegességek, amelyek nemcsak a szenci régióban, hanem országos szinten, illetve Magyarországon is érdekesek voltak a szakma és a résztvevők számára. A gyerekek előadásait öttagú konferenciabizottság értékelte, mégpedig Szanyi Mária néprajzos, a Kincskeresők mozgalom elindítója, Bukovszky László történész, Gaučík István történész, a Szlovák Tudományos Akadémia munkatársa, Korpás Árpád történész, Strešňák Gábor történész, levéltáros, múzeumigazgató. Észrevételeikkel segíteni szeretnék a diákok további kutatásait, ezért rámutattak olyan dolgokra, amelyekre a gyerekek az életkorukból és tudásukból fakadóan nem gondoltak, szakmai tudásukkal igyekeztek irányt mutatni nekik a kutatómunkában. A gyerekeket Szabó Eszter, a szakközépiskola tanára, Takács Róbert, az alapiskola pedagógusa, valamint Tomovič Miroslav helytörténész készítette föl.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?