Az idei év meghatározó pillanatai a kultúra világában

Oscar-gála

A pandémia idén is koncert-turnéterveket húzott keresztbe, elmaradtak fesztiválok, a nemzetközi filmiparban folyamatosan csúsznak a premierek. Most azonban tekintsünk el a járvány okozta űröktől.

Az év kiemelkedő eseményei – hazai és nemzetközi szinten egyaránt – jellemzően a kisebbségi lét kérdését vetették föl, és ahhoz való hozzáállásunkat tükrözték.

A társadalom peremén

Közvetlenül az Oscar-gála előtt már igencsak esélyesnek tartották, A nomádok földje azonban több okból is rendhagyó győztes volt: a film nem vonultat fel sztárokat, ehelyett nomád közösségekről szól, a szereplőket kevéssé ismert színészek alakítják, ritmusa pedig meditatív, játszott film helyett dokumentumra emlékeztet. Frances McDormand játssza a főszerepet, egy modern kori nomádot, aki a gazdasági válság során elveszíti munkáját, mindent bepakol a furgonjába, és útra kel úgy, hogy csak a létszükséglethez elengedhetetlen dolgokkal rendelkezik. Chloe Zhao rendező filmje hat jelölésből három díjat vitt el.

A Grammy és a pandémia

A Grammy-díj-átadót januárról márciusra tolták a járvány miatt. A főbb kategóriáiban a nők vitték el a pálmát, a feketék jogaiért fellépőket is tisztes arányban honorálták, a pandémia pedig több síkon is dominált – a biztonsági intézkedésektől kezdve a karantén ihlette produkciókon át a járvány zenész áldozatainak posztumusz díjazásáig. Az utóbbival John Prine, a legendás country-folk dalszerző és előadó munkáját méltatták, aki a Covid-19 első híres áldozata volt Amerikában. Tavaly áprilisban hunyt el, előtte pár héttel rögzítette az I Remember Everything (Mindenre emlékszem) című búcsúdalát, mintha sejtette volna, hogy ez lesz az utolsó.

A ledarált könyv sikere

Folytatódott a történet, mely tavaly kezdődött azzal, hogy Dúró Dóra országgyűlési képviselő ledarált egy mesekönyvet, arra hivatkozva, hogy a „homoszexualitást propagálja”, és ezt az akciót közzétette a YouTube-on. A Meseország mindenkié című kötet, melynek hősei hátrányos helyzetűek, etnikai és társadalmi kisebbségekhez tartoznak, valódi sikersztorivá kerekedett azzal, hogy az LMBT+ embereket diszkrimináló politika elleni tiltakozás szimbólumává vált. A Time magazin Rédai Dorottyát, a mesekönyv projektkoordinátorát a világ 100 legbefolyásosabb embere közé sorolta idén szeptemberben, a könyv iránt úgy megugrott a kereslet, hogy négy utánnyomás is készült, és a téma számos európai könyvkiadó érdeklődését is felkeltette. Készül az angol, a svéd, a holland és a finn kiadás, míg nálunk szlovákra fordítják.

Az MTV díjátadója

A melegek és transzneműek jogainak fontosságáról szólt az MTV budapesti díjátadója. Tavaly az online térben tartották a díjátadót, az idei helyszín sem volt azonban sokáig biztos. Chris McCarthy, az MTV elnök-vezérigazgatója eredetileg ugyanis más helyszínre akarta áthelyezni a gálát a Magyarországon elfogadott pedofilellenes törvények tartalmára hivatkozva. Az MTV végül úgy döntött, a rendezvényt mégis megtartják Budapesten, és egyúttal arra használják, hogy kiálljanak az LMBTQ+ csoportok jogai mellett. Míg a magyar kormány aggodalmának adott hangot, a legnagyobb figyelem a sztárvendégeknek jutott. A brit influenszer és aktivista, Jeetendr Sehdev például piros zakóban érkezett, melyen az „Orbán, love wins!”, azaz az „Orbán, a szeretet győz!” felirat szerepelt.

Nobel-díjas szenzáció

Az angolul író, tanzániai származású Abdulrazak Gurnah kapta idén a legrangosabbnak tartott irodalmi elismerést. Gurnah neve óriási meglepetésnek számított, hiszen kevéssé ismert, a fogadóirodáknál sem szerepelt az esélyesek listáján. Regényei a gyarmati rendszer hatásait tárják fel és menekültsorsokkal foglalkoznak. Abdulrazak Gurnah maga is tizenkilenc évesen érkezett Angliába, ekkor döntött úgy, hogy írói nyelvet vált, azaz anyanyelve, a szuahéli helyett angolul kezd publikálni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?