Tunéziában sok embert letartóztattak embercsempészet miatt

Összesen 106 gyanúsítottat tartóztatott le Tunéziában a nemzeti gárda az embercsempészet és illegális migráció elleni razziák során az utóbbi 48 órában – közölte a gárda keddi Facebook-bejegyzésében.

A tájékoztatás szerint a letartóztatásokat a délkeleti Szfaksz, valamint az ország középső részén lévő Tunisz tartományban hajtották végre.

A letartóztatottak között van 16, különböző embercsempész-bandák szervezésével gyanúsított elkövető, és 90 körözött személyt is megtaláltak. Emellett nagy összegű készpénzt, valamint 19 hajót is lefoglaltak.

A Földközi-tenger partján lévő országon halad át az egyik legforgalmasabb, Európába tartó migrációs útvonal. Bár a tunéziai hatóságok igyekeznek megfékezni az illegális migrációt, ismét emelkedik az Olaszországba érkezők száma, Szfakszot ugyanis az olaszországi Lampedusa szigetétől mindössze 190 kilométer választja el. Az aprócska délolasz szigethez az utóbbi időben több ezer illegális bevándorló érkezett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?