Tajvani elnök: Nagy jelentőséggel bír az amerikai delegáció látogatása

tsai

Nagy jelentőséggel bír az amerikai delegáció tajvani elnökválasztások utáni látogatása Tajpejbe – közölte Caj Jing-ven leköszönő tajvani elnök hétfőn.

A szombati elnökválasztáson a tajvani szuverenitás támogatójának számító kormánypárt, a Demokratikus Haladó Párt (DPP) jelöltje, Laj Csing-tö jelenlegi alelnök győzött a szavazatok 40,1 százalékával, 71,9 százalékos részvételi arány mellett. Május 20-án iktatják be hivatalába.

A tajvani elnöki hivatalban tartott hétfői megbeszélésen Caj hangsúlyozta: az amerikai delegáció látogatása nem csupán az Egyesült Államok teljeskörű támogatását demonstrálja, hanem bizonyíték Tajpej és Washington közötti szoros és sziklaszilárd kapcsolatra is – áll az elnöki hivatal által kiadott közleményben.

Az Egyesült Államok diplomáciai képviseletének közlése szerint az amerikai delegáció vasárnap érkezett meg a tajvani fővárosba.

Stephen J. Hadley volt nemzetbiztonsági tanácsadó kijelentette: a delegáció tajvani látogatásának célja az Egyesült Államok Tajvan iránti sziklaszilárd, elvi és kétpárti elkötelezettségének megerősítése az új kormánnyal. Hangsúlyozta továbbá, hogy bizakodva várják a tajvani-amerikai kapcsolatok folytatását az új kormány vezetése alatt a béke előmozdításának és a Tajvani-szoros védelmének érdekében.

Laj Csing-tö megválasztott elnök a delegációval tartott megbeszélést követően közölte: az sziget irányítását Caj Jing-ven tajvani elnök által lefektetett alapok mentén kívánja folytatni. Hozzátette, hogy reményei szerint az Egyesült Államok a továbbiakban is támogatja Tajvant.

Kína szakadár tartományának tekinti az 1949 óta önálló kormányzattal rendelkező Tajvant, és soha nem zárta ki, hogy akár erővel is kész megvalósítani az újraegyesítést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?