Szenzációs dinoszauruszleletet lett a szárazság kisebb ajándéka

dd

Több mint 110 millió éves dinoszaurusznyomokat találtak egy kiszáradóban lévő folyó medrében Texasban, az amerikai állam dinoszauruszokról elnevezett nemzeti parkjában.

 A Dinoszaurusz-völgyi Állami Park (Dinosaur Valley State Park) szerdai közleménye szerint a súlyos aszály nyomán a folyómeder szárazra került több pontján is találtak a földtörténeti őskorból, körülbelül 113 millió évvel ezelőttről származó nyomokat. Ezek közül több is a Sauroposeidonhoz tartozik, egy élőlényhez, amelynek a magassága nagyjából 18 méter lehetett, súlya pedig 44 tonna – nyilatkozott a park szóvivője a CNN televíziónak. Ezenkívül sok lábnyomot találtak az Acrocanthosaurustól is, amelynek kifejlett példányai „csak” 4,5-5 méter magasak voltak, súlyuk pedig „csupán” 7 tonnát nyomott.

Az idei nyáron tapasztalt rendkívüli aszály a Texas állam középső részén, Dallas közelében található nemzeti parkon is rajta hagyta nyomait, folyója egy szakaszon teljesen kiszáradt, ami ugyanakkor lehetővé tette a felfedezést. Az amerikai aszályfigyelő szolgálat (US Drought Monitos) adatai szerint múlt héten az Egyesült Államok déli részén fekvő állam területének 60 százalékát érintette az aszály két legsúlyosabb kategóriája.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?