Szankciókat jelentett be Irán ellen a brit és az amerikai kormány az Izrael elleni támadás miatt

iráni drón- és rakétatámadás

Szankciókat jelentett be Irán ellen csütörtökön a brit és az amerikai kormány az Izrael ellen múlt szombaton végrehajtott támadás miatt. A közösen kidolgozott és bevezetett intézkedéscsomag elsősorban az iráni fegyveres erők irányító testületeit, magas rangú vezetőit és kiszolgáló intézményeit érinti.

Irán szombat éjjel – a damaszkuszi konzulátusa ellen két hete végrehajtott, Teherán által Izraelnek tulajdonított légicsapásra válaszul – több száz drónt és rakétát indított Izrael ellen. Ezek nagy többségét az izraeli légvédelem a szövetséges országok – köztük Nagy-Britannia – légierőivel együttműködve megsemmisítette.

A londoni külügyminisztérium csütörtöki ismertetése szerint a szankciók értelmében az érintett személyek nem utazhatnak be Nagy-Britanniába és nem részesülhetnek finanszírozásban londoni székhelyű pénzügyi szolgáltatók részéről. Ez utóbbi tilalom a szankciókkal sújtott iráni katonai intézményekre is vonatkozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?