Visszatértek a Földre a kínai Sencsou-17 űrhajósai

sencsou

A Sencsou-17 küldetés három űrhajósa kedden biztonságban visszatért az észak-kínai Belső-Mongólia tartományban, a Góbi-sivatagban lévő Tungfeng leszállóközpontba, miután hat hónapot töltöttek a kínai Tienkung űrállomáson – közölte a kínai állami média kedden.

A Sencsou-17 űrhajó visszatérőkapszulája helyi idő szerint kedden 17 óra 46 perckor sikeresen landolt, a fedélzeten Tang Hung-po, Tang Seng-csie és Csiang Hszin-lin űrhajósokkal.

Az űrrepülési programért felelős kínai ügynökség közlése szerint a három „tajkonauta”, azaz kínai űrhajós mind jó egészségnek örvend, és az ügynökség elmondása szerint a misszió sikeres volt.

A Sencsou-17 legénységet múlt héten váltotta le a Sencsou-18 három új űrhajósa, akik szintén hat hónapig tartózkodnak a Tienkung (Mennyei Palota) elnevezésű űrállomáson, ahol különböző tudományos, űrkutatási és űralkalmazási kísérleteket végeznek majd.

A Sencsou-17 űrhajósai tavaly októberben érkeztek a Tienkungra, melynek 2022-ben befejezett építése után ők alkották a második legénységet, amely az űrállomás fedélzetére lépett.

Kína nagy összegeket fektet űrprogramjába: a kínai kormány céljai között szerepel, hogy 2030-ra megvalósítsák az emberes holdra szállást, 2035-re pedig egy kutatóbázis elkészítését tervezik a Holdon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?