Ma temetik Maradonát

Diego Maradona

Csütörtökön (ma) lesz a szerdán elhunyt Diego Maradona temetése Buenos Aires északnyugati külvárosában.

Sebastián Sanchi, a néhai világklasszis labdarúgó szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta, Maradonát a Bellavistában lévő Béke Kertje (Jardín de Paz) temetőben helyezik örök nyugalomra, ahova a szüleit is temették.

Minden idők egyik legjobb futballistája szerdán 60 éves korában távozott az élők sorából, a halálát – és ezt a boncolás is megerősítette – szívroham okozta.

A koporsóját a Buenos Aires-i elnöki palotában ravatalozták fel, ahol csütörtökön napközben szurkolók tízezrei rótták le kegyeletüket.

Alberto Fernández argentin köztársasági elnök szerdán háromnapos nemzeti gyászt hirdetett, az elhunyt családja azonban azt kérte, hogy a ravatalozás ne tartson ilyen hosszú ideig.

Halálhírére a tisztelői a főváros központjában álló jelképhez, az obeliszkhez, illetve a Boca Juniors stadionjához, a Bombonerához vonultak, ott emlékeztek rá. A részvétnyilvánítások folyamatosan érkeznek a világ minden részéről.

A Boca Juniors, a Barcelona és a Napoli legendája 1986-ban világbajnoki címre vezette az argentin válogatottat, 1997-ben vonult vissza, edzőnek állt, de azóta egészségi problémákkal küszködött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?