Kínai külügyminiszter: Kína és Kanada „nem riválisok”

kina zaszlo

Kína és Kanada „nem riválisok” – mondta Vang Ji kínai külügyminiszter szombaton kanadai kollégájának, Melanie Joly-nak a Münchenben  rendezett biztonsági konferencia keretein kívül tartott találkozón.

Hangoztatta, hogy a két ország „nem rivális", és bírálta az állítólagos kínai beavatkozásról szóló „hamis információkat".

A kétoldalú kapcsolatok azóta feszültek, hogy a kanadai hatóságok 2018-ban letartóztatták a Huawei kínai távközlési konszern egyik vezetőjét, és Kína megtorlásul bebörtönzött két kanadai állampolgárt.

Bár azóta mindhármukat szabadon engedték, a feszültségek továbbra is megmaradtak: Peking bírálja Ottawát, amiért igazodik Washington Kína-politikájához, a kanadai hatóságok pedig rendszeresen beavatkozással vádolják Kínát.

„A kétoldalú kapcsolatok jelenlegi nehézségei" "nem olyanok, amilyennek Kína látni szeretné" – hangoztatta Vang Ji. Hozzátette, „A két ország nem rivális, nemhogy ellenség. Együttműködő partnerekké kell válniuk".

A külföldi beavatkozás gyanúja, különösen Kína, Oroszország és India részéről, arra késztette a kanadai kormányt, hogy tavaly nemzeti vizsgálatot indítson, hogy fényt derítsen ezekre a feltételezésekre.

A kínai beavatkozással kapcsolatos vádak, amelyek a 2019-es és 2021-es kanadai szövetségi választásokkal kapcsolatosak, Justin Trudeau kormányát az ellenzéki pártok nyomása alá helyezték.

„Reméljük, hogy Kanada felhagy a kínai fenyegetés elméletével, és nem terjeszt tovább hamis információkat a Kanada belügyeibe való állítólagos kínai beavatkozásról" – fejtette ki Vang Ji.

A két ország diplomáciai vezetője „kritikus globális biztonsági kérdéseket, köztük Oroszország ukrajnai támadását és a közel-keleti válságot" is megvitatta – olvasható a kanadai kormány által kiadott közleményben.

„A miniszterek egyetértettek abban, hogy a kétoldalú kérdéseket továbbra is gyakorlatisasan és konstruktívan kell megvitatni, a kölcsönös tisztelet szellemében és a két fél közötti rendszeres kommunikációval" – olvasható a jegyzőkönyvben.

Vang Ji szombaton biztosította a müncheni biztonsági konferencián részt vevő politikai és katonai vezetőket arról, hogy Kína „a stabilitást szolgáló erő" a világban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?