Kanada katonai drónokat vásárolt az Egyesült Államoktól

katonai dron k

Kanada hadserege kedden bejelentette, hogy 11 drónt vásárolt az amerikai General Atomics gyártótól tengerentúli katonai bevetésekhez és az ország hatalmas területe feletti megfigyeléshez.

A 2,49 milliárd kanadai dollár (651 milliárd forint) összértékű szerződés a repülőgépeken kívül földi irányítóállomásokat, hangárokat és rakétákat is tartalmaz.

„Biztosítanunk kell, hogy Kanadának olyan modern, alkalmazkodóképes hadserege legyen, amely készen áll reagálni a felmerülő és változó biztonsági kihívásokra” – hangoztatta Bill Blair kanadai nemzetvédelmi miniszter.

„A drónok lehetővé teszik a kanadai fegyveres erők számára Kanada hatalmas területének és hosszú partvonalának megfigyelését. Támogatni fogják a polgári segítségnyújtási műveleteket, például az erdőtüzekre és árvizekre való reagálást” – emelte ki közleményében a nemzetvédelmi minisztérium.

Az első drónokat (az MQ-9B SkyGuardian típusúakat) a tervek szerint 2028-ban szállítják le. Ezek olyan nagy hatótávolságú eszközök, amelyek mérete megegyezik egy vadászrepülőgépével.

A kanadai légierő jelenleg korszerűsíti elöregedő flottáját, elsősorban új F-35-ös típusú amerikai vadászrepülőgépekkel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?