Fidesz: Gyurcsány Ferenc bizonyítsa be igazát!

Budapest |

<p>A Fidesz szerint Gyurcsány Ferencnek be kell bizonyítania igazát az őt ért plágiumvádakkal kapcsolatban, ha ezt nem teszi meg, akkor pedig távoznia kell a közéletből.</p>

 

Selmeczi Gabriella, a Fidesz szóvivője keddi budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, sajnálják, hogy Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a Demokratikus Koalíció vezetője ilyen "furcsa helyzetbe keveredett". Kevés olyan ember van, akinek mindkét szakdolgozata eltűnik, és még kevesebben vannak, akiknek a sógora azonos címmel ad be szakdolgozatot néhány évvel korábban - fogalmazott.
Érthető, ha ebben a helyzetben ijedten, kétségbeesetten viselkedik a volt kormányfő, de ahelyett, hogy összeesküvés-elméleteket gyárt, az volna a megoldás, ha megtalálná a dolgozatát, elhárítaná az őt ért vádakat, és ezzel megnyugtatná a közvéleményt - jelentette ki a szóvivő. 
Kérdésre válaszolva Selmeczi Gabriella azt mondta: ha nem hárítja el a vádakat, akkor viszont távoznia kell a közéletből a volt miniszterelnöknek.
Gyurcsány Ferenc kedden, pártja budapesti, városligeti majálisán azt mondta, tiszta a lelkiismerete, és nemcsak az egyetemen őrzött szakdolgozatának eltűnése miatt tesz feljelentést, hanem azokat is beperli, akik azt állítják, hogy plagizált.

(Frissítve: 15:23)

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?