A megválasztott tajvani elnök továbbra is számít az Egyesült Államok támogatására

tajvan k

Tajvan reméli, hogy az Egyesült Államok továbbra is határozottan támogatni tudja – jelentette ki Laj Csing-tö megválasztott tajvani elnök csütörtökön, amikor megválasztása óta először találkozott a Tajpejbe látogató amerikai törvényhozók csoportjával.

Laj jelenleg alelnök, és a kormányon lévő Demokratikus Haladó Párt jelöltjeként indult a választáson. Május 20-án lép hivatalba elnökként. Kína, amely Tajvant saját területének tekinti, veszélyes szeparatistának tartja Lajt, és rendre elutasította a tárgyalási ajánlatait.

A demokrácia és a szabadság az Egyesült Államokkal közös alapvető értékeink – jelentette ki Laj, mikor találkozott az amerikai politikusokkal.

„Tajvan az első szigetlánc része és Kína tekintélyelvű terjeszkedésének frontvonalában áll. Ez Tajvant stratégiai szempontból kulcsfontosságúvá teszi. A Tajvani-szoros stabilitása rendkívül fontos a regionális, valamint globális béke és jólét szempontjából" – mondta Laj, hozzátéve, hogy továbbra is kiáll a status quo mellett.

„Remélem, hogy az Egyesült Államok továbbra is képes folytatni Tajvan rendíthetetlen támogatását, a kétoldalú kapcsolatok elmélyítését, és együttműködik más demokratikus partnerekkel a béke és a jólét biztosítása érdekében a régióban" – folytatta Laj.

„Biztosítjuk afelől, hogy az Egyesült Államok Kongresszusa támogatja Önt" – mondta Mario Diaz-Balart amerikai képviselő.

A tajvani kormány elutasítja Kína követeléseit, mondván; csak a tajvaniak dönthetnek saját sorsukról.

Az Egyesült Államok hivatalosan nem áll diplomáciai kapcsolatban Tajvannal, de a sziget legfontosabb nemzetközi támogatója és kereskedelmi partnere.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?