900 ezer embert mozgósított Venezuela Trump miatt

Caracas |

<div>Több mint 900 ezer kormánypárti katona, milicista és civil vesz részt Venezuelában a hétvégi hadgyakorlaton.</div>

Remigio Ceballos, a venezuelai fegyveres erők hadműveleti parancsnokságának vezetője közölte, a civilekből álló Nemzeti Milíciát is mozgósították, amelyet még Hugo Chávez néhai elnök alapított rendelettel, 2007-ben. A hadgyakorlatot Nicolás Maduro államfő hirdette meg, miután Donald Trump amerikai elnök egy esetleges katonai beavatkozásról tett említést. Maduro beszédet intézett a hadsereghez, és egységre szólított fel. Úgy fogalmazott: szorosra kell zárni a hadsereg sorait, semmilyen megosztottságnak nincs most itt az ideje.   Trump két hete azt mondta, hogy Venezuelát illetően sokféle megoldás van terítéken, köztük szükség esetén a katonai hadművelet is. Később Mike Pompeo, a Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója viszont a Fox televíziónak azt mondta: a katonai beavatkozás lehetőségének megemlítésével Trump csak reményt akart önteni a venezuelaiakba.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?