Sokaknak okoz gondot a hiteltörlesztés

Heger
Pozsony |

A koronavírus-járvány második hulláma miatt sokan továbbra is képtelenek fizetni a korábban felvett hiteleiket, így egyre többen igénylik a törlesztőrészletek fizetésének későbbre halasztását. Az előzetes becslések szerint a hitelek akár 15 százaléka is bedőlhet.

A parlament által tavasszal elfogadott jogszabály lehetővé tette, hogy a hitelüket törlesztő lakossági ügyfelek, egyéni vállalkozók, a 250-nél kevesebb alkalmazottat foglalkoztató kis- és közepes cégek legfeljebb kilenc hónapra kérvényezhessék a bankoktól a törlesztőrészletek fizetésének az átmeneti felfüggesztését, ha a koronavírus-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Az érintettek több lehetőség közül választhattak. A kilenc hónap csak a felső határ, az ügyfél dönthetett úgy, hogy kilenc hónapot halaszt, de akár úgy is, hogy csak egyet, attól függően, milyen volt az anyagi helyzete. Egy adós a koronavírus-járvány lecsengéséig azonban legfeljebb egyszer kérvényezhette a halasztást. A pénzintézetek már korábban figyelmeztettek, hogy az átmeneti felfüggesztést nem szabadna összekeverniük a hitel elengedésével. A kölcsön ráadásul a halasztás időtartama alatt is kamatozik, vagyis az ügyfél végül nagyobb összeget fizet a banknak, mint ha a szerződésben eredetileg szereplő futamidőben törlesztette volna az adósságát.

Hogy a bankok figyelmeztetése nem volt alaptalan, azt az áruhiteleket nyújtó Home Credit társaság legfrissebb felmérése is igazolja, amely szerint a járvány második hulláma miatt egyre többen kényszerülnek rá arra, hogy újabb halasztást kérjenek a banktól, mert továbbra is képtelenek törleszteni a kölcsönüket.

„A halasztást igénylő ügyfelek többségének a bevételeit a második hullám újra alaposan lefaragta, így sokan továbbra is képtelenek fizetni a hitelüket”

– nyilatkozta Martin Popík, a Home Credit kockázati osztályának a vezetője. Szerinte az ügyfelek nagyjából 15 százaléka lesz képtelen tovább fizetni a törlesztőrészleteket.

Luděk Jírů, a Home Credit Csehországért és Szlovákiáért felelős vezérigazgatója a fent jelzettek alapján azt javasolja a hitelt törlesztőknek, hogy aki csak teheti, az fizesse időben a kölcsön részleteit, és halasztást csak az igényeljen, aki erre valóban rákényszerül.

„A legfontosabb azonban, hogy ha már látszik, hogy képtelenek lesznek törleszteni, akkor erről minél hamarabb értesítsék a bankjukat, hogy ez rugalmasan tudja kezelni a felmerült problémát”

– tette hozzá Jírů.

A jegybank augusztusi adatai szerint nagyjából 736 ezer háztartás fizet valamilyen kölcsönt, akik közül a törlesztés átmeneti felfüggesztését mintegy 40 ezren igényelték. A most közzétett legfrissebb felmérés szerint a hitelt törlesztők további tizede azonban a könnyítés egyéb formáját vette igénybe, például kisebb havi törlesztőrészletekben egyezett meg a bankjával. Míg korábban az ügyfelek 12 százaléka számított arra, hogy a felfüggesztés lejártát követően sem lesznek képesek fizetni a hitelüket, az októberi adatszerzés során ettől már kevesebb, mint a 2 százalékuk tartott. A jegybank elemzői is figyelmeztetnek azonban arra, hogy ez a felmérés még a járvány második hullámának az eldurvulása előtt készült, az elkövetkező időszakban így a helyzet további romlására számíthatunk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?