Šeliga Hegerrel és Majerskývel is tárgyal

Juraj Šeliga

Juraj Šeliga parlamenti képviselő Eduard Heger megbízott kormányfővel, a Demokraták párt elnökével, valamint a parlamenten kívüli KDH elnökével, Milan Majerskývel is tárgyal politikai pályafutása folytatásával kapcsolatban. A legértelmesebb megoldásnak azt tartaná, ha a Demokraták és a KDH közös választási listát állítana.

„Nem titok, hogy Hegerrel és Majerskývel, illetve a két párt más tagjaival is kapcsolatban vagyok. Az én pozícióm nem lényeges, a lényeg az, hogy a megbeszéléseknek mi lesz az eredménye az ország szempontjából” – jelentette ki Šeliga, aki kilépett a Za ľudíból.

Šeliga a KDH és a Demokraták választási együttműködését szorgalmazza, állítása szerint ennek a felmérések alapján van létjogosultsága. „Mindent megteszek, hogy ezeket a hangokat mindkét pártszékházban meghallják, hogy mindkét pártelnök meghallja. A közös választási eredmény 15 százalék lehetne, és ez lehetőséget teremtene egy reformpárti kormány megalapítására, a Smer, a Hlas és a szélsőségesek nélkül. Ez nagy dolog, nem szabad figyelmen kívül hagyni” – jelentette ki.

Šeliga hétfőn jelentette be Jana Žitňanskával, hogy kilép a Za ľudíból, húsvét után nyilatkoznak a folytatással kapcsolatban. Žitňanská kijelentette, nem akar az OĽaNO-hoz közeledni, és a Za ľudíban sem akar az útjába állni azoknak, akik ezt szeretnék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?