Pellegrini találkozott Medvegyevvel

pellegrini medvegyev

Peter Pellegrini szlovák kormányfő szerdán Moszkvában találkozott orosz kollégájával, Dmitrij Medvegyevvel.

A kormányfő hivatalos látogatása keretében Peter Žiga szlovák gazdasági miniszter és Alexej Lihacsov, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatója várhatóan aláírnak egy nyilatkozatot az atomenergia békés felhasználásáról.

Tervben van egy szerződéskötés a Szlovák Villamos Művek és a TVEL társaság közötti együttműködésről is, melynek keretében legalább öt évig ellátnák üzemanyaggal a mohi (Mochovce) és a Jaslovské Bohunice-i atomerőműveket.

A partnerek ezen kívül tárgyalni fognak a Nord Stream 2 gázvezeték építéséről, a kőolajellátásról, valamint a széles nyomtávú vasút projektjéről is.

Pellegrini foglalkozni akar azzal a médiában megjelent hírrel is, mely szerint a kommunista frakció május 30-án elfogadott egy Csehszlovákia 1968-as megszállásával kapcsolatos nyilatkozatot. Ez utóbbi felszólítja az Állami Duma képviselőit, hogy támogassák azt a törvényjavaslatot, melynek értelmében veterán státuszt adnának azoknak a volt szovjet katonáknak is, akiket 1968 augusztusában Csehszlovákiába küldtek a Varsói Szerződés közös akciója keretében. A kormányfő bízik benne, hogy a javaslatot ezúttal sem fogják elfogadni.

Pellegrini csütörtökön készül találkozni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel Szentpéterváron. Pénteken Putyin, Hszi Csin-ping kínai elnök és António Guterres ENSZ-főtitkár mellett a szlovák miniszterelnök is felszólal a szentpétervári nemzetközi gazdasági fórumon, melynek fő témája a fenntartható fejlődés lesz.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?