Az üdítőitalokra kivetett adó miatt a tejtermékek is drágulhatnak

tejtermek k

A kormány az első évben 85 millió euró megtérülésére számít az új adónak köszönhetően.

Az édesített üdítőitalokra kivetett új adó az édesített tejekre és az ízesített joghurtokra is vonatkozik majd. Ezeket az édesített italokkal együtt a jövő év elejétől tervezik megadóztatni.

Az új törvény következtében a termékek kilogrammonként 15 centtel drágulnak. Amennyiben por alapú italról van szó, 30 centes áremelkedés várható. Az adó minden édesített italt, köztük a tejtermékeket is érinti.

A kormány által javasolt új, cukrozott italokra kivetett adó nem képvisel tisztességes és őszinte erőfeszítést az elhízás okozta kihívások kezelésére – állítja a Modern Fogyasztók Intézete (IMS), amely közleményében úgy fogalmazott, hogy ez inkább ürügy arra, hogy tovább növeljék a hétköznapi fogyasztók adóterheit. Az intézet ezért tömeges felhívást tett közzé az adó igazságosabb megállapítása érdekében.

Az IMS szerint az új adó a tej növényi alapú alternatíváit, a joghurtos italokat és a sportitalokat is drágábbá teszi, melynek következtében az említett árucikkek több tíz százalékkal drágulhatnak. „Az államnak nem szabadna büntetnie a fogyasztókat, különösen nem akkor, amikor az élelmiszer-infláció elleni küzdelem jegyében kommunikál” – mondta Filip Kuzma, az IMS igazgatója.

Követeljük, hogy a növényi, valamint a joghurtos és tejes italokat vegyék ki az adó hatálya alól, és kérjük, hogy vizsgálják felül a szilárd sportsűrítmények adómértékét, mivel ezek összege még magasabb lehet, mint a klasszikus édesített italoké

– tette hozzá Kužma.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?