Pápai látogatás: 30 000 zarándok regisztrált a sasvári szentmisére

Ferenc pápa tasr

Ferenc pápa szentmiséjére, amelyet szeptember 15-én fog celebrálni Sasváron (Šaštín), eddig mintegy 30 000 zarándok regisztrált. Erről Tibor Hajdu, a Pozsonyi érsekség programkoordinátora tájékoztatta az újságírókat pénteken.

"Rendkívüli esemény lesz ez, azért is, mert a látogatásra a világjárvány alatt kerül sor. A pápa az utóbbi időben nem sok külföldi utazáson vett részt. Volt Irakban, most Budapestre készül, hogy lezárja az eucharisztikus kongresszust, majd Szlovákiába érkezik. A négynapos látogatás csúcspontja Sasváron kerül megrendezésre. A mai nappal megkezdődnek a szentatya fogadásának közvetlen előkészületei" - közölte Stanislav Zvolenský pozsonyi püspök.

A szektorokat szeptember 14-én, 22 órakor nyitják meg. A zarándokoknak a szentmise napján, reggel 8 óráig el kell foglalniuk a helyüket. Ezt követően lezárják az egyes szektorokat, mivel a pápa a szentmise előtt a pápamobillal végig fog hajtani közöttük.

A sasvári zarándoklatra 1500 önkéntes segítő jelentkezett, tájékoztatott Monika Hricáková koordinátor. A jelentkezést már lezárták. Az önkéntesek feladata lesz többek között a látogatók útba igazítása, a QR kódok ellenőrzése, a parkolás koordinálása, de segédkezni fognak a belépő kapuknál is.

Michal Bogár építész elmondta: külön erre az eseményre egy ideiglenes szentélyt húztak fel. Az építkezés során ökológiai szempontokat is figyelembe vettek, hiszen az összes építőanyag és szerkezeti elem újrahasznosítható. "A pusztító morvaországi tornádó miatt úgy döntöttünk, hogy a keresztet a megrongálódott Moravská Nová Ves-i templomból származó faanyagból készítjük el" - tette hozzá Bogár.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?