Lengvarský: Az egészségügyisek nem dolgozhatnak itt kényszerből

Vladimír Lengvarský

Vladimír Lengvarský (OĽANO-jelölt) egészségügyi miniszter nem akarja, hogy az egészségügyi alkalmazottak valamiféle kényszerből dolgozzanak a szlovák egészségügyben.

Ezért kizárta azt a lehetőséget, hogy olyan intézkedéseket fogadnak el, amelyek például a fiatal orvostanhallgatókat arra kényszerítenék, hogy a tanulmányaik elvégzése után néhány évig Szlovákiában dolgozzanak. Szerinte olyan körülményeket kell kialakítani az egészségügyi dolgozóknak, amelyek motiválók számukra.

Szerinte jó körülményekre, modern eszközökre, innovatív gyógymódokra és jól fizetett alkalmazottakra van szükség. Mint elmondta, Szlovákiában főleg általános orvosokból van hiány, de a járóbeteg-ellátás területén is több szakorvos kellene.

Lengvarský hozzátette: továbbra is dolgoznak az egészségügyi alkalmazottak pénzügyi helyzetének javításán. „Emelni akarom az egészségügyisek fizetési koefficiensét. És a külföldi munkavállalók felé is nyitni kell” – állítja.

Mint elmondta, a szlovákiai egészségügyi dolgozók elvándorlását nehéz megállítani. Lengvarský szerint a megújítási terv elegendő pénzeszközt biztosít az egészségügynek ahhoz, hogy jövőre elkezdődjenek azok a projektek, amelyeket 2026-ig kell befejezni. A miniszter ezért úgy gondolja, hogy jövőre elkezdődhet a kórházak és a kórházi részlegek építése, illetve felújítása.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?