Kelet felé nyit a V4

Szijjártó
Pozsony |

Idén Pozsonyban került megrendezésre a V4 és a Keleti Partnerség külügyminisztereinek találkozója. Főként energetikai és biztonsági kérdésekről tárgyaltak.

A Keleti Partnerséget a következő államok alkotják: Örményország, Azerbajdzsán, Grúzia, Moldova, Ukrajna és Fehéroroszország. Az Európai Unió még 2009-ben kezdeményezte a szövetség létrehozását, hogy a gazdasági szempontból versenyképesebbé tegyék a kevésbé fejlett keleti-európai országokat. Az évente megrendezésre kerülő találkozónak idén Pozsony adott otthont. „Szlovákia sikeres projektnek tartja a Keleti Partnerséget, és szeretnénk, hogy továbbra is az EU politikai prioritásai közé tartozzon” – közölte nyilatkozatában a külügyi tárca

A tárgyalásokat követően Miroslav Lajčák (Smer) külügyminiszter elmondta, hogy elsősorban gazdasági, diplomáciai és biztonságpolitikai kérdésekről egyeztettek a felek. „Örülök, hogy konkrét javaslatokkal ültünk tárgyalóasztalhoz, és bízom benne, a mai találkozó megfelelő kiindulási alapot biztosít a brüsszeli tárgyalásokhoz” – jelentette ki Miroslav Lajčák külügyminiszter.

A tárgyalások után Szijjártó Péter magyar külügyminiszter Magyarország hosszú távú gazdasági célki-tűzéseiről beszélt. Kijelentette, hogy a gyorsan zajló gazdasági változások mellett Európának a világgazdaság legfontosabb szereplőivel szoros kapcsolatot kell kiépítenie, ezért Magyarország az eurázsiai szabadkereskedelmi térség újraindítását támogatja. Egy ilyen gazdasági övezetben a szerződő országok egymás közt nem alkalmaznak kereskedelmi korlátozásokat. Szijjártó szerint ebben a Keleti Partnerség kulcsfontosságú szerepet tölthet be.

„A Keleti Partnerség hat országával 1300 milliárd forintnyi kereskedelmet bonyolítunk le egy év alatt, ezért jobb lenne, ha minél kevesebb bürokratikus akadály állna az utunkban”

– jelentette ki a magyar külügyminiszter. Hozzátette: hat ország közül hárommal (Ukrajnával, Moldáviával, Grúziával) már megállapodtak a szabad gazdasági térségről, ezt pedig ki szeretnék bővíteni a másik három országra is. Szijjártó elmondta, hogy az együttműködést energetikai szempontból is erősítenék . „Szeretnénk, ha az azeriek annyi gázt szállítanának Délkelet-Európába, hogy azzal számolni lehessen az egész közép-európai gázellátásra nézve” – zárta Szijjártó.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?