Karanténból táplálkozó erőszak

utes
Pozsony |

 A kényszerű összezártság és a kötelező otthon dolgozás miatt minden családban megnő a konfliktusok kockázata, gyakoribbá válhatnak a viták, fokozódhat az agresszió. A segélyvonal dolgozói elsőként tapasztalják a változást: a bántalmazott nők helyett „harmadik személyek” telefonálnak.

Kínában és Franciaországban harmadával megugrott a családon belüli erőszakról szóló bejelentések száma a karantén alatt, Magyarországon szintén több esetről érkezett bejelentés, mint korábban, Kínában a válások száma is több lett az elmúlt hetekben. 

„Több amerikai kutatás szól arról, hogy természeti katasztrófák alatt gyakoribb a családon belüli erőszak. Nemcsak az elszigeteltség miatt – bár ilyenkor a bántalmazó még inkább ellenőrizheti az áldozatát –, hanem az intézményrendszerekben bekövetkezett változások miatt is, így a bántalmazók még kevésbé tartanak a felelősségre vonástól. A bántalmazó mindig arra törekszik, hogy ellenőrizze az áldozatát, hatalmat gyakoroljon felette erőszakkal. A bezártság pedig több lehetőséget ad a kontroll-, illetve hatalomgyakorlásra” – magyarázta lapunknak Szemet Edit pszichológus.
 

Külső segítség
A nők számára üzemeltetett segélyvonalak vezetőjétől megtudtuk, hogy az elmúlt időszakban kevesebb bántalmazott nő kereste őket, mint általában, viszont több „harmadik személy” jelentette be telefonon, hogy a közelében bántalmaztak valakit. „Azt gondolom, ez éppen annak a következménye, hogy a nőknek most nincs lehetőségük telefonon segítséget kérni, mivel össze vannak zárva erőszakos partnerükkel, aki folyamatosan ellenőrzi őket. Sőt, a bántalmazott nők számára nem természetes, hogy segítséget kérjenek, csak akkor lépnek, ha biztonságban érzik magukat, de ezt a jelenlegi intézkedések akadályozzák” – ismertette az aktuális helyzetet Mária Víteková, a bántalmazott nők számára fenntartott telefonvonal igazgatója, aki úgy véli, a bántalmazott nők akkor fognak többször telefonálni, ha a helyzet enyhül és partnerük elkezd ismét munkába járni.

A rendőrség felkészült?
A szlovákiai rendőrségnek is számítania kell arra, hogy a kényszerű összezártság következtében, akárcsak külföldön, itthon is több lesz a családon belüli erőszak. A rendőrség azt állítja, felkészült rá, egyelőre azonban nincsenek konkrét adataik.

„Az, hogy a koronavírus miatt bevezetett szigorítások hogyan befolyásolják a hazai rendőrségi statisztikákat, a közeljövőben kiderül” – tájékoztatta lapunkat Michal Slivka, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője. Elmondta, dolgoznak azon, hogy felmérjék, van-e összefüggés a koronavírus-járvány miatt kialakult körülmények és a családon belül elkövetett erőszakos esetek között. Ehhez azonban minden ügyet át kell tanulmányozniuk.

„A rendőrség csak azokkal az esetekkel foglalkozhat, amelyeket bejelentenek, amelyekről tudomást szerez. Természetesen nincs kizárva, hogy akárcsak külföldön, nálunk is megemelkedik a bejelentett esetek száma, hiszen a család összezártsága miatt nőhet a családon belüli erőszakos bűncselekmények száma. Fontos, hogy az áldozatok megkapják a szükséges információkat, és magabiztosan tudjanak élni a rendszerszintű segítséggel” – részletezte Slivka. Hozzátette, hogy az otthonukban bántalmazott nők segítséget kaphatnak a segélyvonalon is. A szóvivő arra is felhívta a figyelmet, hogy válsághelyzetben fontos a harmadik szektor bekapcsolódása.

Rajtunk a sor
Víteková úgy véli, ebben a helyzetben még szolidárisabbnak és figyelmesebbnek kellene lennünk, hiszen sohasem tudhatjuk, nincs-e a zárt ajtók mögött egy nő vagy egy gyerek, aki az életéért küzd. „Mi azzal tehetjük a legtöbbet, hogy nem csukjuk be a szemünket az erőszak láttán, és nem állítjuk, hogy ez minket nem érint. Megszólíthatjuk a szomszéd nőket a lépcsőházban, ha egyedül vannak, és felajánlhatjuk nekik a segítségünket. Sokszor a bántalmazott nők azért is hálásak, ha valaki segítő kezet nyújt, és nem érzik, hogy egyedül lennének” – javasolja Víteková. 

Hasonlóan vélekedik Szemet Edit is. „A koronavírus elleni védekezés mellett nagyon fontos figyelnünk egymásra is. Ha ismerünk bántalmazott nőt, igyekezzünk tartani vele a kapcsolatot, de az online kommunikáció során mindig figyeljünk arra, hogy mikor, milyen üzenetet küldünk, legyünk biztosak abban, hogy üzenetünket csak ő látja. Fontos, hogy mindig abban segítsünk az áldozatnak, amiben a segítségünket kéri, ne tegyünk olyan lépést, amellyel »átnyúlunk a feje« felett” – tanácsolja a pszichológus. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?