Heger bemutatta a szakértői konzílium ajánlásait: ez vár ránk a következő három hétben

heger lengvarský

Eduard Heger kormányfő (OĽaNO) kedden bemutatta a szakértői konzílium új ajánlásait, melyekkel a romló járványhelyzetre reagálnak.

Heger szerint az elkövetkező három hétben szigorítani kell, hogy stabilizálódjon a helyzet a kórházakban, melyek már most kritikus állapotban vannak.

A konzílium javaslatai:

- munkábajárás OTP rezsimben

- a tömegrendezvényeken csak oltottak vehetnek részt

- a nem létszükségletű üzletek, bevásárlóközpontok OP rendszerben fognak működni, vagyis csak az oltottak és a koronavíruson átesettek látogathatják őket

- sportversenyek szintén OP rezsimben működnek

- a wellness és az aquaparkok szintén OP rezsimben működhetnek

- a szállodák szintén OP rendszerben működnek, kivéve a fekete járásokban, ahol már az oltottak és covidon átesettek sem látogathatják a hoteleket

 

Ezek a javaslatok az elkövetkező 3 hétre szólnak, beledolgozzák őket a Covid-automatába, és csütörtökön feltehetően elfogadja őket a kormány.

Heger elmondta azt is, hogy ha ezek az intézkedések nem lesznek hatékonyak, még tovább szigorítanak. Ugyanakkor reméli, hogy az ország az ellentétes irányban indul el, és erre nem lesz szükség.

A kormányfő ismét felszólított mindenkit, hogy oltassák be magukat ebben az átmeneti időszakban.

A kormányfő kijelentette: egyetért a javaslatokkal, amelyekhez hozzá kell igazítani a COVID automatát. Az intézkedéseket csütörtökön (november 18.) fogja megvitatni a kormány.

Heger figyelmeztetett, hogy a helyzet a szlovákiai kórházakban kritikussá vált. Úgy véli, ezt a COVID automatába foglalt intézkedések ignorálása idézte elő. Hozzátette: a súlyos járványhelyzet miatt a következő három hétben jelentős szigorításokra lesz szükség, hogy stabilizálódjon a kórházak helyzete. "Ha azt fogjuk látni, hogy az emberek nem tartják be az intézkedéseket, és a kórházak leterheltsége tovább fog növekedni, még jobban be kell majd keményítenünk" - helyezte kilátásba Heger.

A miniszterelnök elmondása szerint a kormány tisztában van vele, hogy a vendéglátóhelyek és az edzőtermek tulajdonosai nehéz helyzetben vannak, főleg a fekete járásokban. Ezzel kapcsolatban megemlítette a közlekedési tárca támogatási programját, amelyből a gasztronómia és az idegenforgalom területén működő vállalkozók meríthetnek. Hozzátette: dolgoznak azon, hogy a programot az edzőtermek tulajdonosaira is kiterjesszék, melyek a fekete járásokban szintén zárva vannak.

(tasr, hn)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?