Elégedetlen orvosok, ígérgető miniszter

Rendelő
Pozsony |

Az egészségügyi dolgozók fizetésemeléssel kapcsolatos javaslata nem nyerte el a szakszervezetek tetszését. A Szlovák Orvoskamara (SLK) szerint elfogadhatatlan, hogy az egészségügyi minisztérium egyelőre nem tett semmit a járóbeteg-ellátásban dolgozók fizetése ügyében. Eközben Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) tárcavezető azt próbálja kideríteni, hány kórházi orvos adta be a felmondását.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, a kormány elfogadta az egészségügyi minisztérium béremelési javaslatát, amelynek eredményeként 25 egészségügyi hivatás képviselői számíthatnának magasabb fizetésre 2023 januárjától. Az alapbéreket meghatározó szorzók megemelése mellett a kormány bevezetne még egy juttatást, mégpedig a szakmai tapasztalat alapján – minden egyes ledolgozott év után a két évvel korábbi átlagbér 1 százalékával emelkedne a fizetés, legfeljebb 20 évig.

Kapcsolódó cikkünk

Háborgó szakszervezetek

Az egészségügyi dolgozókat képviselők szervezetek azonban tiltakoznak a javaslat ellen. A Szlovák Orvoskamara a közleményében arra figyelmeztetett, nem érthetnek egyet egy olyan intézkedéssel, amely csak az egészségügyi dolgozók egy csoportját érinti. A minisztérium javaslata ugyanis csak a fekvőbeteg-ellátásban tevékenykedő szakemberek bérére vonatkozik, mivel ezt egyetlen, átfogó törvény szabályozza. A kamara szerint elfogadhatatlan, hogy bizonyos egészségügyi dolgozók kedvezményezett helyzetben vannak, mások pedig nem.

„Az emelést minden egyes orvosnak meg kellene kapnia, a rendelői szférában is. Emellett helyénvaló a kérdés, konkrétan hány egészségügyi dolgozót érint majd a bejelentett drasztikus emelés?”

– üzente a kamara.

 

A Szlovák Nővérkamara (SKSaPA) nemrégiben szintén azt kifogásolta, hogy a minisztérium megfeledkezett a rendelőkről. Lengvarský azonban állítja, erről nincs szó, viszont a járóbeteg-ellátásban dolgozók bérét más módon kell emelni. A rendelők ugyanis az egészségbiztosítókkal kötött szerződéseik alapján jutnak pénzhez, az ő fizetéseiket a módosítandó törvény nem szabályozza. Ahhoz, hogy a rendelők előnyösebb szerződéseket tudjanak kiharcolni, több anyagi forrást kellene pumpálni a biztosítókba, vagyis tulajdonképpen a teljes jövő évi egészségügyi költségvetést emelni kellene, legalábbis így véli az orvoskamara. Az egészségügyi miniszter azt mondta, már tárgyal Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszterrel a lehetséges megoldásokról.

Hányan mondanak fel?

Az orvoskamara mellett az a Szlovák Orvosszakszervezet (LOZ) is elégedetlen, amelynek a képviselői tárgyalásokat folytattak a kormánnyal a béremelésről. Peter Visolajský, a szervezet vezetője szerint már önmagában a fizetésemelési javaslat sem megfelelő, de az igazi probléma az, hogy a minisztérium nem veszi komolyan a követeléseiket az egészségügy rendszerszintű megreformálásáról. A LOZ elnöke korábban azt mondta, több mint 3500 kórházi orvos áll készen benyújtani a lemondását, és ez a javaslat ismertetése után sem változott. Eduard Heger (OĽaNO) kormányfő szerdán arra kérte az orvosokat, értékeljék át a hozzáállásukat, szerinte a jelenlegi válsághelyzetben nem kellene ezzel fenyegetőzniük.

Lengvarský ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, már azon dolgoznak, hogy felderítsék, milyen állapotok uralkodnak jelenleg a szlovák kórházakban. A tárca kidolgozott egy kérdőívet arról, hány alkalmazott tervez valóban felmondani. A kérdőíveket már kiküldték az intézmények igazgatóinak, a miniszter szerint hétfőre összesítik az adatokat.

(nar, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?