Egyre többet fizetünk az élelmiszerekért

koronavírus
Pozsony |

A koronavírus-járvány okozta recesszió miatt az árak növekedési üteme májusban ugyan másfél éve nem látott mélypontra esett vissza, az élelmiszerek azonban továbbra is látványos ütemben drágultak, ami elsősorban a nyugdíjasok családi kasszájában okozott felfordulást.

A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint májusban az egy hónappal korábbihoz képest szinte egyáltalán nem nőtt az átlagos árszint, és az éves infláció is csupán 2 százalék körül mozgott, amire Szlovákiában nagyjából másfél éve nem volt példa.

„A tavalyi év utolsó és az idei év első két hónapjában már rendre 3 százalék körül mozgott az infláció, a koronavírus-járvány kitörése miatt azonban márciustól fokozatosan csökkent a drágulás üteme”

– nyilatkozta lapunknak Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője. Épp a világjárvány miatt azonban az egyes termékek között látványos különbségek vannak.

Olcsóbb tankolás

Az alacsonyabb infláció elsősorban a látványosan csökkenő üzemanyagáraknak köszönhető. „A közlekedés az elmúlt hónapban csaknem 8 százalékkal volt olcsóbb az egy évvel korábbinál, ami egyértelműen a kőolaj világpiaci árának a zuhanásával magyarázható. Mivel a járvány miatt jóval kevesebbet utaztunk, üzemanyagból is kevesebb fogyott, és a csökkenő kereslet az árakon is meglátszott. A szlovákiai töltőállomásokon így még a múlt hónap végén is csaknem az ötödével olcsóbban tankolhattunk, mint az idei év elején” – mondta el Ľubomír Koršňák, az UniCredit Bank elemzője.

Dráguló élelmiszer

Hogy az árszint növekedése nem állt meg, az főként az élelmiszerek számlájára írható. Ezek csak az elmúlt hónapban 1,3 százalékkal drágultak, az egy évvel korábbihoz képest pedig nagyjából 5 százalékos árugrást mért a Statisztikai Hivatal. Azonban az élelmiszerek között is látványos eltérések vannak. A gyümölcs ára csak májusban több mint 5, a húsé pedig több mint 2 százalékkal nőtt, drágult azonban a kenyér, a tej, a sajt, a tojás és az alkohol is. A zöldségekhez, az olajhoz és az édességekhez ezzel szemben valamivel olcsóbban juthattunk hozzá, mint áprilisban.

„Az élelmiszerek drágulásához továbbra is hozzájárultak azok a tényezők is, amelyekről a koronavírusjárvány előtti időszakban sok szó esett: a növekvő bérköltségek, a sertéspestis és a kedvezőtlen időjárás. A koronavírus-járvány, és az élelmiszerek iránt emiatt növekvő kereslet már csak a hab a tortán. És akkor még nem említettük, hogy áprilisban és májusban a mezőgazdaságban is súlyos gondot jelentett az alkalmazottak hiánya” – tette hozzá Sadovská.

Bajban a nyugdíjasok

Az elmúlt havi áremelkedések legnagyobb vesztesei a nyugdíjasok. A Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentése szerint, míg az alkalmazottak fogyasztói kosara szerint számolt infláció májusban 1,9 százalék volt, a nyugdíjasoké 2,4 százalék. Ezért az élelmiszerárak tehetők felelőssé, ezek ugyanis az idősebbek fogyasztói kosarában jóval nagyobb arányban vannak jelen.

„A jó hír, hogy az elkövetkező hónapokban az élelmiszerárak növekedési üteme már csökkenhet”

– mondta el Sadovská, aki szerint ehhez hozzájárul az is, hogy a lakosság – a gazdasági visszaesés miatt – jóval óvatosabban költekezik majd. Koršňák szerint ugyanakkor az üzemanyagok ára az elkövetkező időszakban már tovább nőhet, a májusi 2 százalékos éves drágulásnál az elkövetkező hónapokban így már valamivel nagyobb lesz az infláció.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?