Kire szavaznának a szlovákiai magyarok?

A tavaly szeptember 30-án tartott választás után többször is 60 százalék fölé emelkedett a Magyar Szövetség támogatottsága a magyarok körében, az előtte való hat hónapban azonban erre nem volt példa (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Stabilizálódni látszik, hogy a szlovákiai magyar választók 60 százaléka szavazna etnikai  pártra, a Magyar Szövetségre, míg 40 százalék szlovák pártra voksolna, derül ki a Focus közvélemény-kutató ügynökség felméréseinek nemzetiségi adataiból.

A Focus évek óta havi rendszerességgel méri a pártok, köztük a magyar politikai szubjektumok támogatottságát. A közvélemény-kutatásaik a nemzetiségi mutatóra nézve is reprezentálják az egész ország társadalmát, a válaszadók között mindig vannak magyar nemzetiségűek is, mégpedig az adott kisebbség országos arányával megegyező hányadban. A magyarok esetében ez országosan és a megkérdezettek körében is 8–9 százalékot jelent.

Egy túlélő maradt

Az elmúlt 13 hónap adataiból az látszik, hogy a Szövetség, amely tavaly decemberben egészítette ki a nevét a Magyar jelzővel, a 2023-as parlamenti választás után a szlovákiai magyar nemzetiségű szavazók nagyjából 60 százalékát tudhatja a magáénak. Jól megfigyelhető, hogy a tavaly szeptember 30-án tartott választás után többször is 60 százalék fölé emelkedett a párt támogatottsága a magyarok körében, az előtte levő hat hónapban azonban erre nem volt példa. Idézzük fel, hogy a párt a szóban forgó választáson országosan 4,38 százalékos eredményt ért el. A voksolás során a Focus által készített, majd statisztikai módszerekkel a szavazás valódi eredményeire nézve korrigált, rendkívül nagy mintás, ún. exit poll felmérés is azt mutatta, hogy a magyarok 57,7 százaléka szavazott a Szövetségre.

Az elmúlt 13 hónap felméréseinek adatai

A Híd és a Magyar Fórum

A parlamenti választás során a Kékekkel együtt induló Híd országosan 0,26 százalékot, a Magyar Fórum körüli csoportosulás 0,11 százalékot ért el. Az említett exit poll pedig azt mutatta, hogy az előbbire a magyarok 1,7 százaléka, az utóbbira 0,9 százaléka szavazott. Az elmúlt egy év Focus-felméréseinek adataiban az említett két szereplő a szlovákiai magyar szavazatok egy kisebb részén osztozott, mára azonban gyakorlatilag eltűntek. A Kékekkel együtt induló Híd 2023 májusában még a magyarok 15,2 százalékát, a Magyar Fórum 11 százalékát szólította meg. A két szereplő részesedése némi ingadozás után a parlamenti választást közvetlenül követő időszakra minimumra csökkent. A 2023 októberében Kékekkel együtt induló Híd a magyarok 3,5 százalékának, míg a Magyar Fórum 7,2 százaléknak a támogatását élvezte, majd a két szereplő a következő időszakban mérhetetlenné vált. 2023 novemberétől már csak a Magyar Szövetség és a szlovák pártok osztoznak a magyar szavazókon.

A kutatás

A Focus közvélemény-kutató ügynökség igazgatója, Martin Slosiarik a nemzetiségi adatokkal kapcsolatban lapunknak elmondta, ezeket mindig óvatosan kell értelmezni. A valamivel több mint 1000 megkérdezett között ugyan 90–100 magyar nemzetiségű van, de amikor ebben a körben a pártok támogatottságát vizsgálják, természetesen csak az ún. biztos pártválasztókat veszik figyelembe. Hiszen a válaszadó magyarok között is sokan úgy nyilatkoznak, nem tudják, hogy kire szavaznának, vagy egyáltalán nem készülnek az urnákhoz járulni. Őket a pártok támogatottságának meghatározásakor értelemszerűen nem lehet figyelembe venni. Ez a megkérdezett magyarok közel fele is lehet. A magyar választók pártpreferenciáit ezért felmérésenként 50–60 megkérdezett személy válaszaiból számolják ki.

A szlovák pártok

Mivel a szlovákiai magyar választók a felmérések során megkérdezett személyek között viszonylag kis csoportot képeznek, a kutatások ezen adatiból túlságosan messzemenő következtetéseket nem lehet levonni. Slosiarik lapunknak arról beszélt, a szlovák pártra szavazó magyarok körében már nem érdemes valamilyen preferencia-rangsort felállítani, ugyanis a kutatásban ez a halmaz, vagyis a szlovák pártra szavazó biztos pártválasztó magyarok csoportja, ilyen művelethez már túl kicsi. A biztosan szavazó magyarok kb. 40 százalékáról, a megkérdezettek körében 15–20 főről van szó. Ugyanakkor az adatokból mégis kiolvasható, hogy mekkora a kormányoldal és parlamenti ellenzék támogatottsága a magyarok körében. Slosiarik elmondta, hogy idén márciusban, amikor a Magyar Szövetség a magyarok 58,3 százalékát szólította meg, a maradék kb. 40 százalékból 24% a Smer–Hlas–SNS-t, vagyis a kormányoldalt támogatná, míg a Progresszív Szlovákia (PS), a KDH, a Szlovákia mozgalom és az SaS 14,8 százalékon osztozott. 2,9 százalék valamilyen más pártra szavazna. Idén áprilisban is nagyon hasonlóan alakultak ezek a számok: Magyar Szövetség 60,4 százalék, Smer–Hlas–SNS 23,8 százalék, PS–KDH–Szlovákia mozgalom–SaS 9,5 százalék. 6,3 százalék valamilyen más pártra szavazna. Összehasonlításképpen tavaly szeptemberben, még a parlamenti választás előtt készített felmérésben a Szövetség a magyarok 46 százalékát, a Kékekkel induló Híd a 11,7 százalékát, a Magyar Fórum körüli csoportosulás a 7,2 százalékát, a Smer–Hlas–SNS a 19,2 százalékát, míg a mostani ellenzék a 11,9 százalékát szólította meg. Négy százalék valamilyen más pártra szavazott volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?