Danko nyitóbeszédet mond a nemzetközi parlamenti fórumon Moszkvában

Andrej Danko
Moszkva |

Andrej Danko (SNS), a szlovák parlament elnöke hétfőn részt vesz a parlamentarizmus fejlődéséről szóló nemzetközi fórumon Moszkvában. A fórumon, melyet az orosz Állami Duma elnöke, Vjacseszlav Vologyin kezdeményezett, Danko Vologyinnal, Szergej Lavrov külügyminiszterrel és Pjotr Tolsztoj alelnökkel együtt nyitóbeszédet mond.

 

Az esemény fő témái a szervezők tájékoztatása szerint a terrorizmus elleni harc, a migrációval összefüggésben jelentkező problémák, a sajtószabadság, a digitalizáció és a kibernetikai biztonság lesznek.

Danko elmondta: a nemzetközi fórumon a világ csaknem száz állama képviselteti magát, és több mint húsz házelnök lesz jelen. Az EU tagállamai közül csak Szlovákia küldi a parlament elnökét a találkozóra. „Annál nagyobb a megtiszteltetés, hogy a bevezetőben az orosz tisztviselők után egyedül Szlovákia kap lehetőséget arra, hogy üdvözölje a résztvevőket” – hangsúlyozta Danko. Úgy véli, Oroszország számára Szlovákia egy „fontos híd az Európai Unióba.” A bírálóknak a házelnök Moszkvából azt üzente, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden Bécsbe látogat. „Azt kívánom, bárcsak ellátogatna Pozsonyba is” – mondta Danko, hozzátéve: erre csak a legközelebbi választások után van esély.

A parlament elnöke ismételten bírálta Arkadij Babcsenko orosz újságírónak az ukrán titkosszolgálat által megrendezett meggyilkolását, amely véleménye szerint még inkább elmérgesítette az orosz-ukrán viszonyt. Hangsúlyozta: Szlovákia arra törekszik, hogy enyhítse a feszültséget a két ország között.

 

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?