Čaputová: Utasítsuk el a gyűlöletet, amíg lehet

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő felhívást tett közzé a gyűlölködés visszautasítására és a társadalmi normák megőrzésére. Szavai szerint az elmúlt hetekben azt érezni a társadalomban, hogy az ország olyan útra tévedt, ahonnan nem biztos, hogy van visszaút fizikai támadások és zavargások nélkül. Az államfő 30 meghívott közéleti személyiséggel együtt intézett felhívást az ország lakosságához.

„Azt tapasztaljuk, odáig fajultak a dolgok, hogy már az otthonukban sem érezhetik magukat biztonságban olyan emberek, akik csupán a munkájukat végzik legjobb tudásuk szerint. Orvosok, kutatók, rendőrök, mentősök, politikusok, parlamenti képviselők” – szögezte le az államfő.

Azt is hangsúlyozta, túlmegy a demokrácia szabályain az ellentétes nézeteket valló emberek megfélemlítése, fenyegetése, és ez egyúttal támadás a társadalmat összetartó normák ellen, magában hordozza az antidemokratikus, sőt totalitárius rendszer kialakulásának veszélyét. Ezért mindenkit kölcsönös tiszteletre és megbékélésre szólított fel.

Čaputová szerint az eltérő álláspontok egyúttal lehetőséget is adnak a párbeszédre. „A társadalomban is érvényes az, ami a családokban és az emberi kapcsolatokban: megelőzhető a válság, ha képesek vagyunk megbeszélni a problémákat. Mert ha meghallgatjuk a másikat, nemcsak egy miénktől eltérő véleményt hallunk, hanem meglátjuk mögötte az embert” – mondta a köztársasági elnök.

A társadalmi összetartozás érzését szerinte pontosan a párbeszéddel, a másik érveinek meghallgatásával lehet fenntartani. „Éppen ez változott meg az elmúlt két évben, a személyes párbeszédet elnyomják az algoritmusokkal irányított közösségi hálók, az online-tér lármája” – mutatott rá Čaputová és elítélte a hazugságokkal való érvelést és az ellentétes nézeteket vallók sértegetését.

A demokrácia megőrzéséhez szerinte ismét aktív, lüktető polgári társadalomra van szükség. „Kezdjünk közösségi párbeszédet. Beszéljünk a szomszédokkal, szedjük össze újra az érveinket, kik vagyunk, hova tartozunk, miért vagyunk demokraták, miért tisztelünk bizonyos értékeket” – tette hozzá az államfő.

„Kérem, ne adják fel a reményt. Maga az a döntés jelenti a reményt, hogy nem adjuk fel, és segítünk a remény beteljesedésében. Hogy erős ellenszélben is hisszük, jobbra fordulnak a dolgok. Ehhez csak az kell, ami mindannyiunkban megvan. Elszántság, kitartás, kölcsönös bizalom és tisztelet” – zárta szavait az államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?