Čaputová szerint a NATO egysége az Oroszországhoz fűződő viszony miatt is fontos

Zuzana Čaputová

A NATO egysége az Oroszországhoz fűződő aktuális, nem javuló viszony miatt is fontos. Zuzana Čaputová szlovák és Andrzej Duda lengyel államfő egyetértett ebben a hétfői, varsói (Varšava) találkozón.

A biztonság területén folytatott együttműködés volt a magas szintű találkozó egyik fő témája.

A két államfő egyetértett abban, hogy „a NATO egysége Szlovákia Oroszországhoz fűződő, nem javuló kapcsolatai miatt is fontos”. Az elnök asszony sajnálatát fejezte ki emiatt, mert meggyőződése, hogy „szükséges lenne konstruktív viszonyokat fenntartani Oroszországgal”.

Mindkét államfő szerint „az Észak-atlanti Szerződés Szervezete védelmünk és biztonságunk alappillére”, és a szövetségesek közötti egység a szervezet jó működésének alapfeltétele.

„Ehhez azonban a szabályok kölcsönös tiszteletben tartása szükséges, amit ma Oroszország részéről sajnos nem látunk” – mondta Čaputová.

Andrzej Duda lengyel államfőnek megköszönte a támogatást, amelyről Lengyelország folyamatosan biztosítja Ukrajnát, és Euro-atlanti törekvéseit.  „Ukrajna közös, ráadásul legnagyobb szomszédunk. Biztonsága és stabilitása épp ezért közös érdekünk” – folytatta a szlovák köztársasági elnök.

A közeledés és a nagyobb megértés elősegítését Ukrajna és régiónk között Čaputová személyes céljának tartja. „Épp ezért szeretnék mielőbb ellátogatni Ukrajnába” – tette hozzá.

Čaputová Szlovákia nagyon fontos partnerének nevezte Lengyelországot „üzleti szempontból, a kölcsönös befektetések terén, és más fontos területeken, például az energetika vagy a biztonság területén is. Sok lehetőséget látok arra, hogy még többet tegyünk közösen, például a közúti infrastruktúra fejlesztéséért. Nagyon jó, hogy ebből a szempontból is folyamatosan javul az együttműködés” – mondta.

Ugyanakkor szerinte Varsó és Pozsony viszonya nemcsak a gazdaságra korlátozódik, hiszen történelmünk és az értékeink is közösek. „Idén ünnepeljük a 30. évfordulóját annak, hogy Európában elindultak a demokratikus változások. Tudom, hogy a kommunista rezsim ideje alatt nagyon fontos volt a lengyel és a csehszlovák disszidensek együttműködése” – jegyezte meg az elnök asszony. Lengyelország szerinte mindig is „fontos inspiráló erő volt a régió számára”. A „szabadsággal kapcsolatos hatalmas változással” összefüggésben megemlítette Lech Walesa, Tadeusz Mazowiecki és Lech Kaczyňski nevét.

A V4-et a regionális érdekek érvényesítése mellett az elnök asszony fontosnak tartja az összeurópai megoldások és szövetségesek megtalálása szempontjából is. Ezzel a partnerországok elérhetik a V4 eredetileg kitűzött céljait és „hozzájárulhatnak Európa egységéhez”.

„Meggyőződésem, hogy ez a kötelességünk. Azért, mert az olyan kihívások, mint az automatizáció, a robotizáció vagy a klímaváltozás mindannyiunkat, minden állampolgárt érintenek. Országainknak élen kell járniuk az európai együttműködés terén ezeknek a kihívásoknak a kezelésében” – zárta Čaputová.

A szlovák államfőt, aki egynapos látogatásra érkezett Varsóba, katonai tiszteletadással fogadták a lengyel államfő hivatalának épülete előtt.

Duda és Čaputová négyszemközti megbeszélést folytatott, majd a delegációk ültek tárgyalóasztalhoz a két államfő vezetésével. 

Čaputová délután virágcsokrot helyez el az ismeretlen katona sírján, a főváros központjában, a Jozef Pilsudský téren.

A szlovák államfő Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel is találkozik.

Čaputová lengyelországi látogatása az utolsó annak a körútnak a során, amelynek keretében az új köztársasági elnök végiglátogatja a visegrádi négyek országait.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?