Čaputová és Matovič összecsapott

Az államfő által is említett bizonytalan és zavaros járványellenes intézkedésekre jó példát szolgáltat az országhatáron keresztül munkába járó személyek helyzete ⋌(TASR-felvétel)
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő szerint a miniszterelnöknek fontolóra kellene vennie, átadja-e a koronavírus-járvány kezelését a kabinet másik tagjának, hiszen a járványügyi lépések nagyon kaotikusak. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő ugyanakkor azt állítja, nincs miről lemondania, az elnöknek pedig inkább támogatnia kellene őt.

Az államfő az Expres rádió közéleti műsorában elmondta, nem Szlovákia lenne az első ország, ahol a kormányfő helyett valaki mást bíznak meg a járványkezeléssel. Konkrét személyt azonban nem említett. „Ez egyben azt is jelentené, hogy a miniszterelnöknek maradna elég ideje és kapacitása az olyan fontos ügyekkel foglalkozni, mint amilyen például a válság negatív következményeinek a leküzdése” – fűzte hozzá. Az elnök ennek ellenére egyelőre nem fontolgatja, hogy indítványozza a Matovič-kormány átalakítását.

Az igyekezet nem elég

Čaputová kijelentette, Szlovákiának a káosz helyett világos tervre van szüksége a válság leküzdéséhez. Az államfő hiányolja a racionális, tárgyilagos és a tudományos ismeretekre támaszkodó lépéseket. Példaként az iskolák újranyitására vonatkozó zavaros intézkedéseket említette. „Egy káosszal állunk szemben, amelynek a gyerekek a vazallusai” – fogalmazott. Egyben arról is beszélt, a kormánynak nem kell feltalálnia a kereket, hiszen ismertek azok az eljárások, amelyek nálunk és a világban is beváltak. Čaputová elmondta, egy világos járványkezelési terv mögé ő is odaállna. Úgy véli, a legtöbb miniszter jó munkát végez, és igyekszik megoldást találni a kialakult helyzetre. „Vitathatatlan, hogy mindenki igyekszik, de néha az igyekezet nem elég” – jegyezte meg.

Az államfő egyben visszautasította a miniszterelnök által szombaton is hangoztatott állítást, mi szerint az országos tesztelés és a lockdown között kell választanunk. Matovič szerint ugyanis az országos tesztelést nem lenne értelme önkéntes alapon megszervezni, hiszen túl alacsony lenne a részvétel. A kormányfő szerint pedig az országos tesztelés nélkül csak a lockdown lehetősége marad. Čaputová szerint azonban a miniszterelnök ezzel egy hamis dilemma elé állítja az országot. „Nem ez a helyzet” – tette hozzá.

Matovič: Ez a helyzet

Matovič a hétfői kormányülés után megismételte, még a héten találkozni szeretne az államfővel és az országos tesztelés melletti kiállásra akarja rávenni őt. „A héten megpróbálom meggyőzni őt, hogy lépjen a mi fedélzetünkre, tehát arról, hogy Kotlebáék és Pellegriniék oldaláról álljon át hozzánk” – fogalmazott a kormányfő, aki a kialakult helyzetért a médiát és az ellenzéket hibáztatta. Egyben kiállt az állítása mellett, mi szerint, aki elutasítja az országos tesztelést, az egyben a lockdown bevezetése mellett érvel. Hozzátette, ha sikerült az államfőt rávennie, hogy támogassa az országos tesztelést, akkor azt meg is valósítják. Ha azonban az államfő nem így tenne, akkor Matovič szerint nincs esélyük végrehajtani a tesztelést, mert az emberek nem tartanák tiszteletben az intézkedést.

Matovič egyben visszautasította az államfő által megfogalmazott kritikát. Szerinte nem a kormány kezeli a koronaválságot, hanem a koronaválság irányítja a kormányt. „Nem tudom, hogyan mondhatnék le egy olyan tisztségről, amely nem is az enyém” – reagált arra, hogy Čaputová szerint át kellene adnia a járványhelyzet kezelését másnak.

Az ingázók

Az államfő által is említett bizonytalan és zavaros intézkedésekre az iskolák megnyitása mellett jó példát szolgáltat az országhatáron keresztül munkába járó személyek helyzete. Hétfőtől ugyanis érvénybe lépett az a rendelet, amely szerint a szlovákiai hatóságok az ingázóktól negatív vírustesztet kérhetnek a határon. A belügyminisztérium azonban lapunkat hétfőn arról tájékoztatta, hogy még csak szúrópróbaszerűen sem fogják ellenőrizni, hogy az országba érkező ingázók rendelkeznek-e negatív teszteredményt igazoló dokumentummal. A belügyminisztérium megfogalmazása szerint ez a helyzet a „jelen intézkedés visszavonásáig” érvényes.

Az Országos Közegészségügyi Hivatal azonban még hétfőn délután kiadott egy közleményt, amelyben arról ír, hogy a határon kötelező felmutatni a negatív antigén-, vagy PRC-tesztet igazoló dokumentumot. Hozzáteszik azonban, hogy a külföldön elvégzett vizsgálatok eredményét is elfogadják. A két állami szervtől érkező gyakorlatilag ellentmondásos információk egyik értelmezése az lehet, hogy ugyan a határ átlépéséhez kell teszt, de azt senki nem ellenőrzi.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?