Čaputová szerint Matovič megfontolhatná, hogy átadja másnak a válságkezelést

Igor Matovič Zuzana Čaputová
Pozsony |

Igor Matovič (OĽaNO) kormányfőnek meg kellene fontolnia, hogy átadja másvalakinek a pandémia menedzselését – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő az Expres rádió közéleti műsorában.

Konkrét személyt nem említett. Megjegyezte, hogy a miniszterelnöknek így több ideje maradna az egyéb ügyek intézésére.

 Az államfő hozzáfűzte: nem Szlovákia lenne az első ország, ahol a kormányfő helyett valaki mást bíznak meg a járványkezeléssel. „Ez egyben azt is jelentené, hogy a miniszterelnöknek maradna elég ideje és kapacitása az olyan fontos ügyekkel foglalkozni, mint amilyen például a válság negatív következményeinek a leküzdése” – fűzte hozzá. Az elnök asszony bevallása szerint egyelőre nem fontolgatja, hogy indítványozza a Matovič-kormány átalakítását.

Čaputová kijelentette: Szlovákiának a káosz helyett világos tervre van szüksége a válság leküzdéséhez. Az elnök asszony hiányolja a racionális, tárgyilagos és a tudományos ismeretekre támaszkodó lépéseket. Hozzáfűzte: a kormánynak nem kell feltalálnia a kereket, hiszen ismertek azok az eljárások, amelyek nálunk és a világban is beváltak.

Čaputová úgy véli, a legtöbb miniszter jó munkát végez, és igyekszik megoldást találni a kialakult helyzetre. „Vitathatatlan, hogy mindenki igyekszik, de néha az igyekezet nem elég” – jegyezte meg.

Az államfő kijelentette, hogy beoltatja magát a Covid-19 betegség ellen. Úgy véli, ez az egyedüli megoldás, „a fény az alagút végén”. Hozzátette: komoly oltási tervre van szükség.

A parlament elé terjesztett igazságügyi reform Čaputová szerint nagyon jó. Szerencsétlen lépésnek tartja viszont, hogy a képviselők az utolsó pillanatban terjesztenek elő alkotmánymódosításokat, mellőzve a komoly, nyilvános, szakmai vitát. Hozzáfűzte: ha megnyitják az alkotmányt, elsősorban a politikai változtatásokkal szembeni védelmet kellene belefoglalni.

Végezetül leszögezte: ha a parlament Daniel Lipšic ügyvédet választja meg speciális ügyésznek, tiszteletben fogja tartani a döntést.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?