Brutális drágulással fenyeget az agrárkamara

kenyér k

A Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) azzal fenyeget, hogy a működtetési költségek növekedése miatt termékeik árát kénytelenek lesznek 10 és 20 százalék közötti mértékben emelni. 

„Napjainkban gyakorlatilag minden drágul, ezért elképzelhetetlen, hogy a hazai mezőgazdasági ágazat ne növelje árait. Ezért most világos jelzést küldünk, hogy hosszabb távon a teljes élelmiszeripari ágazatot figyelembe véve elengedhetetlen a 10-20 százalékos áremelés” – mondta ma Emil Macho, az SPPK elnöke. Az agrárkamara úgy véli, csak a hatékonyabb állami támogatás, illetve az üzletláncok kisebb haszonkulcsa tudja mérsékelni az elkerülhetetlen árugrást. A működési költségek erőteljes emelkedéséről számoltak be például a baromfifeldolgozók, a cukorgyárak, továbbá a sütő- és tejipar, valamint a borászat. A borászok az energiaárak 30-60 százalékos növekedése miatt azzal számolnak, hogy az üzletek polcain megjelenő borok a jövőben 5-15 százalékkal drágulhatnak. A mezőgazdászok szerint a társadalom sokkal jobban tűri az üzemanyagok drágulását mint az élelmiszerekét. Arra is emlékeztettek, hogy korábban a háztartások kiadásainak 40-50 százalékát tették ki az élelmiszerkiadások, napjainkban viszont már csak a 17-18 százalékát. Az SPPK jelezte, hogy tárgyalásokat kezdeményeznek az üzletláncokkal annak érdekében, hogy a minőségi hazai termékek után többet fizessenek a gyártóknak, termesztőknek.

(TASR, Webn., shu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?