A szlovákiai alkalmazottak nagyjából harmada dolgozhatna otthonról

munka
Pozsony |

A szlovákiai alkalmazottak alig harmada képes otthonról is elvégezni a munkáját – derül ki a szlovák jegybank szakembereinek a legfrissebb elemzéséből, amely szerint azonban az ország egyes régiói között látványos eltérések vannak.

Szlovákiában a jogszabályok ugyan már 2007 óta lehetővé teszik a távmunkát, amely azonban csak lassan indult be. Míg 2009-ben az alkalmazottak 7,5 százaléka élhetett ezzel a lehetőséggel, az arányuk a járvány kitörése előtti időszakban, vagyis 2019-ben is csupán 9,5 százalék körül mozgott, míg az uniós átlag 15 százalék felé közelített. A jegybank elemzői szerint ez azzal magyarázható, hogy a szlovákiai munkáltatók nagy része attól tartott, hogy a távmunka miatt romlana a munkamorál. A járvány kitörését követően azonban Szlovákiában is változott a helyzet, a megszorítások miatt ugyanis a cégek nagy része lehetővé tette az otthoni munkát.

Szlovákia legnagyobb problémája azonban az, hogy az állások nagy részét nem lehet távmunkában végezni. A jegybank felmérése szerint a szlovákiai munkavállalók nagyjából 35 százaléka dolgozhat otthonról, ráadásul az ország egyes régiói és munkakörei között szakadéknyi különbségek vannak. Pozsony megyében például a dolgozók 54 százaléka otthonról is elláthatja a munkáját. Míg a nők 44 százaléka dolgozhatna otthonról, a férfiaknak csupán a 26 százaléka. Jelentős különbségek vannak az alkalmazottak végzettsége szempontjából is. A főiskolai végzettséghez kötött állások 68 százaléka például otthonról is megoldható, míg a középiskolát végzetteknek alig a 23 százaléka veheti igénybe a távmunkát, az általános iskolát végzettek nagy része pedig erre nem is gondolhat. A jegybank elemzői szerint a járvány miatt a tavalyi második negyedévben a szlovák bruttó hazai termék (GDP) 32 százalékát adta a távmunka, amely a járvány lecsengését követően is nagyobb szerepet kap a korábbiakhoz képest. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?