Egy problémás női testkép mentén

Madrid, a tízméteres toronyugrás világversenye. Izmos, szőke lány magabiztosnak tűnő mozdulatokkal veszi fel a pozíciót az ugráshoz. Mozgásán azonban azt is érezni, hogy hatalmas a nyomás. Ez az olimpia előtti utolsó megmérettetés. Az ugrás tökéletesre sikeredik: a toronyugró testével szinkronban bukik a víz alá a kamera, a víz alá merülve hallgatjuk a zsűri pontszámait – messze a legmagasabbak –, majd beszűrődnek a bemondó riadt szavai: mi történt? Küldjék a mentőt!

A cseh toronyugró, Andrea Absolonová történetét eredetileg dokumentumfilmként tervezte filmre vinni Natálie Císařovská rendező. Végül ez lett a fiatal cseh rendező első egész estés játékfilmje. Az élsportoló élettörténetét többen szerették volna már megfilmesíteni, de Císařovská terve volt az, amelyre Absolonová családja is áldását adta. Císařovská eddig dokumentumfilmeket készített, ez a sztori azonban önmagában is annyira erős volt, hogy keveset kellett igazítani rajta ahhoz, hogy egy játékfilm forgatókönyvének alapjául szolgáljon.

A film Andrea Absolonová élettörténetét követi nyomon az ígéretes sportkarrier kezdetétől a sorsdöntő sportbaleseten át, majd bepillantunk a pornóipar kulisszái mögé is, s azt is végignézzük, hogyan kapja meg a még mindig nagyon fiatal lány a diagnózist, mely élete hátralévő részében a kórházi ágyhoz köti.

Andrea és húga, Lucie mindketten gyerekkoruk óta edztek, és mindkét lány a cseh műugrók élvonalába tartozott. Andrea ötször volt országos bajnok, a cseh olimpiai csapat tagjaként pályája legnagyobb megmérettetésére edzett – az atlantai olimpiai szereplését megelőzően azonban balesetet szenvedett, megrepedt egy csigolyája.

A filmben látható ugrásokat egyébként profi sportolókkal vették fel, míg az egyszerűbbeket maguk a színészek gyakorolták be. Érdekesség, hogy ezeket Lucie Absolonová, a filmbeli főhős testvére gyakorolta be velük, aki egyébként sportpályáját követően kaszkadőrként dolgozott.

Císařovská filmje nemcsak a korhű kulisszákra figyelt oda, hanem érzékletesen szemlélteti azt a légkört is, amely az élsportolók életére volt jellemző akkoriban. A kilencvenes évek második felében sportpszichológiai segítségről nem is álmodtak a fiatal sportolók. A versenyző lányoknak bizony nem volt sok mentális támaszuk: teljes mértékben a sportnak szentelték magukat, nem élték meg azokat az élményeket, amelyeket kortársaik, edzőik pedig rendszeresen illették őket becsmérlő megjegyzésekkel, mikor mérlegre állították őket, hogy a súlyukat ellenőrizzék. A legfájdalmasabb pontja Absolonová történetének az, amikor a fiatal sportoló naivan hisz benne, hogy balesete csupán átmeneti sérülés, mivel senki nem világosította őt fel, mivel jár egy ilyen mértékű gerincsérülés. Absolonová hitetlenkedve néz orvosára a rendelőben – annak pedig egyetlen „vigasza” az, hogy a lány örülhet, hogy nem került kerekesszékbe.

Ahogy azt a cím is sugallja, a forgatókönyv a problematikus testképre összpontosít. Andreának már fiatalon táplálkozási problémái alakultak ki abból adódóan, hogy kényszeresen meg szeretett volna felelni edzői elvárásainak. Aztán egy szerencsétlen ugrást követően nem marad más, csak az űr. Mi történik, mikor egy baleset kerékbe tör egy reményteljes sportkarriert? Andreának nincs terve ilyen helyzetre. Édesanyja versenyszellemet oltott belé, abban a tudatban nőtt fel, hogy neki kell a legjobbnak lennie, világéletében ezért edzett keményen. Egyszeriben pedig kicsúszik a lába alól a talaj, semmissé válik mindaz, aminek élt, miközben kísérti a tudat, hogy szülei mindent az ő karrierjének vetettek alá. Egy ismeretség folytán bekerül egy olyan közegbe, ahol rendkívül gyorsan tud magának jó megélhetést teremteni: teste innentől fogva már nem agyongyötört sportgépezet, hanem eszköz, amellyel fényűző életet biztosít maga számára. A nézőnek pedig végig olyan érzése van, hogy Andrea teste sosem volt igazán az övé.

Natalia Germani szlovák színésznő remek alakításában Andrea Absolonová hideg és kiismerhetetlen. Nem tudjuk, mit érez pontosan, mikor belefog az első forgatásba, sem azt, hogy valóban élvezi-e a pornóipar üdvöskéjének szerepét, vagy csupán színlel mindent. És azt sem, hogy hogyan érinti, mikor szétesik a családja – miatta. A fő karaktert övező titokzatosság az alkotás egyik legjobb húzása, mint ahogy az is dicséretes, hogy a film nem moralizál. Císařovská nem próbálja didaktívan a néző szájába rágni, hogy Andrea döntése elítélendő-e vagy sem, és azt is csak finoman érzékelteti, hogy ki és mi vonható felelősségre érte. Andrea családján belül pedig azt látjuk, ahogy ütköznek a vélemények. Az édesapa komoran teszi fel a kérdést lányának, hogy valóban így nevelték-e, a húg megszakítja a kapcsolatot a nővérével, míg az édesanya csendben élvezi a luxust.

A film történetmesélési módja kíméletlenül realista. A főhősnő életének döntő pillanatait tárja elénk, nem kíméli a nézőt a pornóiparban töltött időszaktól (ezért inkább a magasabb tűrésküszöbűek számára ajánlott), sem pedig a borzasztó fiatalon, 27 évesen elhunyt lány utolsó hónapjaitól, melyeket a kórházban töltött. A film tavaly év végi mozis bemutatóját követően nemrégen a Netflix kínálatára is felkerült.