Tonhalpástétom és egyéb pótolnivalók

gy

Vannak emberek, akik januárban is nyaralni mennek, és vannak, akik januárban előrejelzéseket olvasnak arról, milyen lesz az előttünk álló év. Mire lehet számítani, mire érdemes felkészülni, mibe érdemes fogni, mibe nem. Én december végén úgy döntöttem, 2020-ban bepótolok mindent, amire 2019-ben nem jutott időm. Vagyis a mindenből valamit, hiszen a minden egy akkora valami, hogy arról ember talán nem is nyilatkozhat. Megkóstolom például a tonhalpástétomot, és otthon elkészítem a gesztenyés, kék sajtos rizottót. Gesztenyét valami utcai árustól veszek, hogy a füstössége ott legyen a rizsben. Meg azt nem értem, hogy mióta tudom, hogy az igazi rizottó gyakorlatilag folyik, azóta hiányérzetem van, ha az aktuális rizottóm túlságosan konzisztens. Remélem, erre a kérdésre is megnyugtató választ kapok idén. Ha megérjük, megtudjuk továbbá azt is, lesz-e idén újabb gazdasági válság, amelyet egyes elemzők már a 2019-es évre jósoltak. A legutóbbi ugye 2008 őszén robbant ki, ami jó tizenegy éve volt. Ha be is következik ilyesmi idén, talán nem érdemes tőle félni, hisz a pénzügyi szakértők is azt mondják, hogy a válság a növekedés természetes ritmusának része. Olyan, mint a munkanapokat megszakító hétvége. Nem növekedhet minden állandóan, az szembemenne a józan ész és a természet törvényeivel. Vannak gondok és betegségek, amelyeken csak pihenéssel tudunk segíteni. Néhány probléma egyetlen megoldása, ha nem csinálunk vele semmit. Szóval jöhet a tonhalpástétom meg a gesztenyés, kék sajtos rizottó, serpenyőben alaplével, fehérborral összeforralva. Most már akkor elmondom azt is, hogy tavalyelőtt októberben ettem ilyet Köbölkúton, egy rajtaütésszerű őszbúcsúztató péntek esti kerti vacsorán. Így képzeli az ember a tökéletes őszbúcsúztatót... csak a szél mindig elfújta a nagyobbik gyertya lángját.

De azért mi is ajánlunk ezt-azt, például a Vasárnap olvasnivalóit. Milyen trükkökkel próbálkoznak újabban a csalók a nyugdíjasoknál, vagy hogy miféle régi történeteket mesélt a nyolcvankilenc éves Czafik Rózsi néni Doborgazon. Aki olyan típus, a Lélek melléklet szövegeiben lelhet megnyugvásra, a melléklet fő témája ezúttal a pedofília.

Aki még mindig nem tudja, mit kezdjen 2020-szal, annak első körben Váncsa István legújabb szakácskönyvét ajánljuk, amely a délfrancia konyha világából közöl recepteket és történeteket, diszkrét hétszáz oldalon. Néhány hete jelent meg, sárga borítójáról és az arról figyelő, rezignált tekintetű halacskáról ismerhető fel legkönnyebben. Nekem ez volt a kedvenc olvasmányom az ünnepek alatt, annál is inkább, mert általa megkaptam a választ egy hét éve (magamnak) feltett kérdésre. 2012-ben jelent meg Bodor Ádám Verhovina madarai című regénye, amelynek főhőse, Anatol Korkodus időről időre fellapoz egy régi vastag könyvet, amelyet a szöveg Eronim Mox szakácskönyveként, más helyen meséskönyveként említ. Ha valami nehéz helyzetben választ keres, ezt a könyvet veszi elő, de a kötet olyan vastag, hogy kétszer ugyanoda már nem is tud visszalapozni. Talán mifelénk is ez lesz a megfelelő életvezetési stratégia 2020-ra: éldegélni, ha meg valami kérdés jön, kinyitni a vastag meséskönyvet, pontosabban szakácskönyvet. Aztán ha nincs otthon például lestyán, bivalymozzarella vagy gránátalmaszósz, fel kell venni a kabátot, a cipőt, és el kell indulni a világba a hiányzó alapanyagokat előkerítendő. És majd ott, annak a városnak annak a boltjában, ott fogunk találkozni valakivel, aki majd mond valamit, amitől ez az egész hirtelen értelmet nyer.

 

VASÁRNAP még sötét van, amikor Nagymama felébreszt, egyáltalán fel se kelt a nap. Izomlázam van, álmos vagyok, mondom neki, hogy nincs iskola, hagyjon aludni, de Nagymama azt mondja, ma nem lehet, ma takarítani kell.

Dragomán György: A fehér király

A teljes cikk a nyomtatott Vasárnap 2020/2. számában jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?