Sikertörténet és lokálpatriotizmus Egyházkarcsán

f

Pozsonyból Komárom felé tartva a 63-as főút jobb oldalán, Dunaszerdahely mellett egymás után nőnek ki a földből a különböző csarnokok. Aki nem ismerős errefelé, azt gondolhatja, hogy a nemzetközi útvonal másik oldalára is átnyúlik a járási székhely ipari zónája. Az igazság azonban az, hogy a sikeres ipari park a mindössze ezernégyszáz lakosú Egyházkarcsához tartozik.

Közel másfél évtizede, 2006-ban érkezett meg ide az első beruházó. Azóta szinte minden évben valami újdonságot jelent be Gódány László polgármester.

A cél a régió fejlesztése

„Az ipari park a hazai lakosokért van Komáromtól Pozsonyig, Galántától Érsekújvárig. Azt akarjuk elérni, hogy a környéken élőknek ne kelljen több tíz vagy száz kilométert utazniuk a biztos megélhetésért. Elég, ha felszállnak a buszra, vagy akár kerékpárral is eljuthatnak a munkahelyükre. Az ipari park a fiataloknak van, a hölgyeknek, az édesanyáknak. A portástól kezdve a vezetőségig hazai szakemberek, fiatal mérnökök kapnak megélhetést és méltó fizetést” – mondja a polgármester. Hozzáteszi, hogy ma már közel kétezer embert foglalkoztatnak az ottani vállalatok. Elsőként a Coop JLC Jednota élelmiszeripari logisztikai központ épült fel benne, ezt a világhírű Wertheim gyára követte, amely nemzetközileg is ismerté tette a régiót. A svájci Schindler nagyvállalat 2013-ban kezdte a termelést, majd megnyílt az RLS logisztikai központja. Utóbbit azóta tovább bővítették, és Közép-Európa egyik legnagyobb ipari központja lett. Tavaly a görög Chipita kezdett építkezni az ipari parkban. A tervek szerint hónapokon belül napi 3 millió péksütemény készít majd. Ehhez évente 30 ezer tonna lisztre, valamint több ezer tonna cukorra, lekvárra és mákra is szüksége lesz. Gódány László lokálpatriotizmusa az élelmiszeripari nagyvállalat működésével kapcsolatban is érezhető. „Felvettük a kapcsolatot a helyi termelőkkel, az egyezségünk szerint az alapanyag dél-szlovákiai üzemekből érkezik majd be, a lisztet a jó hírű gútai malom szállítja.”

Újabb beruházó érkezett

Tavaly nyáron letették egy új logisztikai központ alapkövét. A múlt héten ünnepélyesen átadták az olasz Bracchi logisztikai vállalat csarnokát. 50-100 új munkahelyet létesítenek a 28 ezer négyzetméter alapterületű központban. A svájci Schindler és az olasz cég vezetősége is hangsúlyozta Szlovákia fontosságát, és méltatták a falu vezetőségének támogatását, gyakorlatiasságát. Valamennyien egyetértenek abban, hogy nélküle nem sikerült volna ilyen rövid időn belül elvégezniük a munkát. A polgármester is leszögezte, hogy hozzáértő, hazai szakemberekből álló csapat dolgozik az ipari park fejlesztésén, teljes körű szolgáltatásokat nyújtanak a beruházóknak. „Nálunk a befektető mindig többet kap szívből, tisztességből. Ilyenkor merül fel a kérdés: mi vagyunk a Nyugat, vagy Nyugat a Kelet?” – jegyezte meg Gódány László.

Szavait nemcsak az eddig megvalósult beruházások, hanem a további befektetők is igazolják. A közeljövőben újabb nagyvállalatok vetik meg a lábukat Egyházkarcsán. Egyebek mellett a Pavle ausztriai csomagolócég, a Ruppenthal német teherfuvarozási vállalat, a Toyota autószalont nyit, és egy 30 férőhelyes tehergépkocsi-parkoló is épül. Emellett fejlesztik az infrastruktúrát. Nagy segítség lesz az új körforgalom a 63-as úton. A község elkészítette a terveket, júliusban átadják a dokumentációt a Szlovák Útkezelő Vállalatnak, és a tervek szerint az év végére biztonságos körforgalom épül az elsőrendű főút és a Dunaszerdahelyre, valamint Egyházkarcsára vezető utak kereszteződésében.

Galéria

A megmaradás záloga

Az ipari parkban működő cégeknél nem jelentkezik a nyugati országrészre jellemző munkaerőhiány. Ez részben a regionális jellegnek köszönhető, a polgármester azonban az egészséges versenyszellemre is felhívta a figyelmet. „Annak a cégnek lesznek megfelelő munkásai, amely megfizeti az alkalmazottakat. Itt nincsenek munkaközvetítő ügynökségek, sem külföldi vendégmunkások” – folytatta a falu első embere. Ha beépítik a fennmaradó 35 hektárnyi területet, akkor a községnek évi közel félmillió euró bevétele származik majd az ipari parkból. A több mint másfél évtizede kezdődött sikertörténet eredményei a faluban is látszanak. Faluházat és községi hivatalt építettek, most az infrastruktúrát fejlesztik. Gódány László leszögezte, hogy számukra elsődleges a falusi jelleg megtartása. „Nálunk nincsenek bérlakások, hiszen a falusi emberek családi házat akarnak. Általános érvényű rendelettel engedélyeztük a háziállatok tartását, hiszen ez hozzátartozik az itteni miliőhöz. Persze csak addig, amíg megtartják a közegészségügyi előírásokat” – folytatta a polgármester, aki a lokálpatriotizmust tartja a siker kulcsának. A magyarság megmaradásának és az asszimiláció elkerülésének zálogát az oktatásban látja, ezért támogatják az iskolásokat és az óvodásokat. A betelepülést nem tudják meggátolni, de szerinte Egyházkarcsán egy szlovák gyerek is három hónap alatt megtanul magyarul, a beköltözők alkalmazkodnak a helyiekhez.

Mi a siker kulcsa?

Több vidéki kisvárosban és faluban nyitottak ipari parkot, az egyházkarcsaihoz hasonló sikerekről azonban kevesen tudnak beszámolni. Az itteni cégek néhány éven belül háromezer embert foglalkoztathatnak. A park elhelyezkedése azonban még nem garancia a sikerre. „Ez nem tudomány, csak szeretni kell a munkát, amelyet végzünk. Az őszinteség, a tisztességes kapcsolat a kulcs” – zárta a beszélgetést Gódány László.

A teljes írás a nyomtatott Vasárnapban jelent meg!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa a Vasárnap.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?