Vajon elsimítják?

vidnyanszky

Szörnyű baleset történt a budapesti Nemzeti Színházban. Két színész súlyosan megsérült, amikor négy métert zuhantak hátrafelé a díszletről. Nem volt korlát, kapaszkodó, de még egy elővigyázatosságból odatett matrac sem.

A munkáltató ellen ilyenkor automatikusan eljárás indul, mert azért (is) kapja a fizetését, hogy biztonságos munkakörülményeket teremtsen az alkalmazottak számára, illetve rendszeresen ellenőrizze/ ellenőriztesse a munkavédelmi előírások betartását.

A magyar sajtóban megjelent, hogy Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház főigazgatója és az ominózus Rómeó és Júlia-előadás rendezője tudott arról, hogy a díszlet életveszélyes – a színészek többször említették neki. Ez az előadás viszonylag ritkán van műsoron. A lezuhant színészek egyikének korábban több más előadásba kellett beugrania, azaz túlterhelt volt, de a munkáltatót ez nem érdekelte, hiszen az a legfontosabb, hogy működjön a gépezet.

Vidnyánszky azonban mégiscsak érezhetett valami lelkiismeretfurdalás-félét, mert lemondott. Közvetlen főnöke, a kulturális miniszter azonban azt üzente, maradjon csak szépen a helyén a vizsgálat lezárásáig.

Ezek után sorra álltak ki Vidnyánszky mellett a kormányhű színidirektorok, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet közleménye a legszebb, ebből idéznék is: „Vidnyánszky Attila lemondása példátlan felelősségvállalás minden iránt, ami az általa vezetett színházban történik. Mégis azt gondoljuk: a lemondás nemes gesztusa bár tiszteletet érdemel, nem szolgálná ezúttal sem a Nemzeti, sem általában a magyar színházak ügyét.”

Nem értem, hogy jön ide a színházak ügye. A büntetőjogi törvényben ugyanis ez áll: „Btk 165. § (1) Aki foglalkozási szabály megszegésével más vagy mások életét, testi épségét vagy egészségét gondatlanságból közvetlen veszélynek teszi ki, vagy testi sértést okoz, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Vajon miért van olyan érzésem, hogy Vidnyánszky meg fogja úszni ezt?

Gyorsan el is hessegetem ezt a negatív prekoncepciót, kíváncsian várom a vizsgálat eredményét. Az újságíróknak sikerült megtudniuk, hogy a Júliát alakító Szász Júlia súlyos borda- és medencecsonttörést, valamint belső sérülést szenvedett, az édesapját, Capuletet játszó Horváth Lajos Ottónak pedig a kézfejizmai sérültek meg súlyosan. Erről – csakúgy, mint a hiányzó korlátról – titkos forrásokból értesültek a lapok, mert a főigazgató minden dolgozót eltiltott a nyilatkozattól.

A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés ügyében nyomoz. Az orvosok is csak annyit közöltek, hogy megműtötték őket, állapotuk stabil, de egyelőre nem hagyhatják el a kórházat.

Hogy is hagyhatnák el, hiszen mozdulni sem tudnak – állítólag hosszú hónapokat vesz igénybe a gyógyulásuk.

Udvaros Dorottya, aki a hétfői rendkívüli társulati ülés után hajlandó volt nyilatkozni az RTL-nek, azt mondta, hogy nagyon nehéz lesz tovább dolgozniuk, beugrókkal, akik a két szerencsétlenül járt kollégájukat helyettesítik majd. Reméljük, nem lesz baja ebből a művésznőnek. Bodrogi Gyula is szóba állt a stábbal, szerinte egyedül az a fontos, hogy a két színész mihamarabb meggyógyuljon.

Igaza van. Ahogy Alföldi Róbertnek, a Nemzeti korábbi igazgatójának is, aki ugyanezt írta a Facebookon, hozzátéve, hogy teljesen mindegy, ki mikor mond le az ügy kapcsán, hiszen két ember életéről, egészségéről, jövőjéről van szó.

Azt már én teszem hozzá, hogy fordított esetben érte biztosan nem állna ki a kormány.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?