Lemondana a Nemzeti éléről Vidnyánszky Attila, de nem hagyják

dd

Miután a pénteki előadáson súlyos sérülést szenvedett két színész, Vidnyánszky Attila tegnap bejelentette lemondását. A minisztérium azonban nem engedi a posztról.

A Nemzeti Színház Facebook-közleményben tájékoztatott Vidnyánszky Attila döntéséről: a közlemény szerint Vidnyánszky „a péntek esti sajnálatos baleset hatására, elismerve vezérigazgatói felelősségét” mondott le, döntéséről pedig tájékoztatta Csák János kulturális és innovációs minisztert. A Nemzeti Színházban a Rómeó és Júliát játszották péntek délután, melynek egyébként Vidnyánszky volt a rendezője. A Júliát alakító Szász Júlia és a Capuletet megformáló Horváth Lajos Ottó előadás közben zuhantak le a vastraverzekkel felépített díszlet felső emeletéről, három méter magasról. A balesetet a közönség nem látta, a zuhanás ugyanis a színpad és a kulisszák határán történt.

A félbeszakadt előadást követően a Nemzeti Színház egy rövid közleményt adott ki, mely szerint a mentősök rövid időn belül szakszerűen ellátták, majd kórházba szállították a két színészt. A Semmelweis Egyetem tegnap reggel tájékoztatott az állapotukról, mely szerint a színészek végtagsérülést szenvedtek, a kórházban pedig még aznap megműtötték őket, állapotuk stabil. Sajtóértesülések szerint a színészek gyógyulása több hónapig tart majd, egyikük teljes rehabilitációja fél évet is igénybe vehet. Úgy tudni, a társulat tagjai korábban már szóvá tették a díszlet veszélyességét.

Vidnyánszky 2013 óta áll a Nemzeti élén, a poszton Alföldi Róbertet váltotta. Bár korábban úgy nyilatkozott, nem pályázik újra a Nemzeti igazgatói posztjára, Csák János idén tavasszal bejelentette, hogy Vidnyánszky újabb öt éven át vezeti az intézményt. Úgy tűnik, az igazgató továbbra is feltétel nélkül élvezi Csák János támogatását, lemondásának hírére ugyanis a kulturális és innovációs minisztérium  pár órán belül reagált: a közlemény szerint Vidnyánszky Attila továbbra is „maradéktalanul ellátja a színház vezetésével összefüggő feladatait”, legalábbis addig, amíg lezárják a balesettel kapcsolatos vizsgálatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?