Blaha és a fekišovcei polgármester asszony

Blaha

Furcsa időket élünk. Különös kor a miénk, amikor az emberek százezerszámra nézik egy eldugott falu önkormányzatának alakuló ülését videófelvételről. 

Döntő többségük bizonyára sosem hallott korábban Fekišovcéről, a kelet-szlovákiai település polgármester asszonya mégis egy nap alatt az „internet hőse” lett.
 Mennyit kell küzdenie egy írónak, zenésznek, de még egy színésznek is, hogy százezrek ismerjék meg az alkotását. Neki ehhez nem kellett csinálnia semmit, csak „hoznia önmagát”.

Valami hasonló szerzet a Smer egyik képviselője, Ľuboš Blaha, aki legszívesebben még mindig a szovjet sarlót és kalapácsot lengeti, minden nap megmorogja a NATO-t és az EU-t, gyűjti az interneten a lájkokat és nézi emelkedő nézettségét.

Legutóbb a Szlovákia védelmi és biztonságpolitikai stratégiája című dokumentumot morogta meg, amelyet a minisztériumok, kormányzati szervek és különféle intézetek szakértői dolgoztak ki, és a kormány valamennyi tagja támogatta. Ezután a smeres Blaha világlátását a smeres vezetésű külügyminisztérium próbálta helyretenni, de ez nem oldja meg a probléma lényegét.
Mert a probléma az, hogy Blaha, Andrej Danko és néhány további kormánypárti és ellenzéki politikus a rendszerellenes erőket testesítik meg az országos politikában, amelyek a demokráciát gyengítenék, értékrend-szerünket és külpolitikai irányultságunkat kérdőjelezik meg és az ország érdekeivel ellentétes eszméket terjesztenek. Már csak azzal, hogy a semlegességünkről szóló ködös ábrándokat terjesztenek, vagy hogy ugyanannyira kötődünk a Nyugathoz, mint az oroszokhoz, és nagyobb teret engednének az orosz befolyásnak. Évekig világos és megkérdőjelezhetetlen volt a külpolitikai irányultságunk: az EU és a NATO tagjai vagyunk, azok is akarunk maradni és a Nyugathoz tartozunk. Ezt igyekeznek most megtépázni, az SNS-szel az élen, amely váratlan fordulatként már hivatalosan is az ufókat tartja a legnagyobb fenyegetésnek ránk nézve.

A Híd, Bugár Béla, és Cséfalvay Katalin, a parlament külügyi bizottságának elnöke továbbra is világos álláspontot képvisel, kérdés, meddig lesz ez elég az SNS-es körökkel és néhány smeressel szemben.

Ha a legerősebb kormánypárt egyik képviselője, aki történetesen a parlament európai ügyekért felelős bizottságának elnöke,

megkérdőjelezi az országi nyugati orientációját és amerikai pincsiknek nevezi kollégáit,

akkor az a minimum, hogy visszaadja képviselői mandátumát és kilép a Smerből.
Alapíthat saját pártot a téveszméire. Másrészt lehetséges, hogy azért tűrik meg a Smerben, hátha néhány Kotleba-szavazót visszaszédít a párthoz.

Mindemellett nem lehet teljesen alábecsülni Blaha politikai súlyát. Hiszen ki tudja, talán Fekišovce polgármester asszonya is sikereket érne el, ha pártot alapítana.

A szerző a TASR hírügynökség munkatársa

Kapcsolódó cikkünk
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?