A nagy cukkini-rejtély

cukkini

Nemrég olvasta az interneten, hogy a cukkinik gyenge teljesítményét a koronavírus elleni hatósági intézkedések okozzák.

Már gőzölgött a kerti úszómedence vize, amikor Bandika és Ervin megtudta, hogy ez az idei volt a második legmelegebb július a meteorológiai mérések megindulása óta. Hát igen – gyújtott egy dominikai szivarra Bandika –, gőzölög ez is, nyilván felforrt. Forró medencében pedig nem lehet fürdeni. Legfeljebb főzni – egészítette ki a diagnózist Ervin.

Száz év múlva talán olyan forrók lesznek a júliusok meg a medencék, hogy a forró vízben való úszás is bekerül az olimpiai sportok közé – ütötte le a hamut a szivar végéről Bandika. Ervin nem nevetett. Képtelenségeket tetszik beszélni. Csak le ne írja, mert ha száz év múlva valaki elolvassa, ledermed, hogy mekkora barmok népesítették be a földet száz évvel előtte. Bandika nem jött zavarba.

Azzal vágott vissza, hogy 1920-ban a videóbíró is képtelenségnek tűnhetett, most meg már alkalmazzák. Tudja, olyan ez, mint az újévi fogadalom. Három napig emlékszik rá az ember, aztán elfelejti.

Önnek mi volt a legutóbbi újévi fogadalma? – fordult Ervin felé, aki gondolkodás nélkül felelte, hogy a rántott cukkinivirág fogyasztását fogadta meg az idei évre, de egyelőre nem sikerült teljesíteni. A bajok ott kezdődnek, hogy ricotta sajttal kéne megtölteni, ugyebár. Az meg itt nincs. Tudja, Olaszországban több a piacon a cukkinivirág, mint a cukkini. Megtöltik a virágot, megsütik, megeszik. De miért? – ütött le ismét egy kövérebb hamuszeletet Bandika, nem titkolva csodálkozását. Ervin vállat vont. Nem tudom. Talán mert már annyi módját kipróbálták, hogy csak a virágevés maradt. Nagyobb baj, hogy térségünkben a tavalyihoz hasonlóan idén is rettenetesen gyenge a cukkinitermés. Mi lehet ennek az oka? Bandika úgy érezte, eljött az ő ideje. Nemrég olvasott az interneten egy cikket, amely kerek perec leírja, hogy a cukkinik gyenge teljesítményét a koronavírus elleni hatósági intézkedések okozzák. A cukkini (ellentétben olyan rokonaival, mint a pézsmatök vagy a csillagtök) nagyon érzékeny növény, az ember közeledésére is reagál, amint pedig egy új kutatásból kiderült, társadalmi szerepet is képes vállalni, vagyis reagál az emberi közösség rezdüléseire.

Úgy van tehát vele, hogy mivel bizonytalan a jövő, nem terem annyit, mint a járványhelyzet előtt. Én ezt mindig is tudtam, hogy a cukkini más, mint a kert többi növénye – bólintott Ervin. Még évekkel ezelőtt történt, hogy a Perseidákat készültem megfigyelni a kertben egy augusztusi éjszakán, és amikor a meteorokat aludni küldte az esthajnalcsillag, valaki halkan megszólalt a hátam mögött, és azt mondta: „Mindenki szeretné elérni az öregséget, de ha megérte, szidja.” Bandika letette a szivart, és nagyon komoly arccal Ervinhez fordult. Ezt. Most. Komolyan mondja? Ervin bólintott. Bandika három másodpercre lehunyta szemét, majd megkérdezte: És ez ön szerint micsoda? Vagy hogy kell érteni? Mire Ervin elmondta, hogy a cukkini (ha ugyan tényleg ő volt) az ókori római szónok, Cicero egyik szállóigéjét idézte azon a hajnalon. Mindezzel pedig valószínűleg azt szerette volna Ervin tudtára adni, hogy a cukkini is fiatalon, húszharminc centisen a legjobb, nem szabad hagyni megöregedni.

A szerző a Vasárnap munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?