Nagy az érdeklődés a pápa csíksomlyói látogatása iránt

A csíksomlyói búcsú

Alig egy hét alatt mintegy 50 ezren regisztráltak az eseményre az erre kijelölt honlapon. Bodó Márta, a csíksomlyói pápalátogatást előkészítő sajtóbizottság tagja az erdélyi római katolikus egyházmegyék által működtetett Romkat.ro hírportálnak elmondta: az eseményre való regisztráció március 1-jén kezdődött, és már látszik, hogy nagy az érdeklődés.

Március 6-ig több mint 300 csoport és körülbelül 45-50 ezer személy regisztrált. Emellett a szervezők 100 különféle kérdést, észrevételt tartalmazó elektronikus levelet is kaptak.

A pápalátogatáson résztvevők a Pontifex.ro honlapon regisztrálhatnak. Ezt azért hozták létre, mert a csíksomlyói nyereg több mint tíz hektárnyi felülete biztonsági okokból el lesz kerítve, az ott kialakított szektorokba egy ingyen, elektronikus postán elküldött vonalkódos regisztrációs jegy alapján lehet csak bejutni, amit a résztvevőknek előzőleg ki kell nyomtatniuk. Azok akik nem regisztrálnak, csak távolról, kivetítőn követhetik a pápa által bemutatott misét.

A regisztráció egyének és csoportok számára lehetséges, de a szervezők a csoportos regisztrációt javasolják, mert az sokkal egyszerűbb. Ez utóbbi esetben a csoportvezető regisztrál, a regisztráció lezárulta, március 31. után is ő kapja meg elektronikus formában a kinyomtatandó jegyeket. A szervezők ugyanakkor az egyénileg vagy családdal érkezőket is szívesen látják.

Ferenc pápa május 31. és június 2. között látogat Romániába, a tervek szerint június 1-jén a csíksomlyói hegynyeregben tart latin nyelvű szentmisét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?