Stoltenberg: A NATO megerősödött az Atlanti-óceán mindkét oldalán

stoltenberg k

Az elmúlt év során a világ veszélyesebb hellyé vált, de a NATO megerősítette védelmét és rendkívül erős katonai erejét az Atlanti-óceán mindkét oldalán – jelentette ki a NATO-főtitkár Brüsszelben csütörtökön.

Jens Stoltenberg, a 2023-as évet értékelő beszédében kiemelte, a NATO felkészültsége javult, kész válaszokat adni a váratlan biztonsági kihívásokra. „A katonai szövetség megerősítette kollektív védelmét és közelebb hozta Ukrajnát a NATO-hoz” – fogalmazott.

Ukrajnával kapcsolatban kijelentette: az országnak azonnali további támogatásra van szüksége. A szövetségeseknek most kell teljesíteniük fegyver- és lőszerszállításra vonatkozó vállalásukat, ugyanis – mint kiemelte – a harctéren minden nap számít.

„Politikai akarat kérdése a döntések meghozatala” – fogalmazott Stoltenberg, majd hozzátette: a befeketés a védelmi iparba nagyobb biztonságot jelent a szövetségeseknek, több ellátást Ukrajna számára, és több magasan képzett munkahelyet Európában és Észak-Amerikában.

Szavai szerint történelmi hiba lenne megengedni Vlagyimir Putyin orosz elnöknek, hogy győzedelmeskedjen.

„Ha Putyin nyer, az veszélyes üzenetet küldene a világ tekintélyelvű vezetőinek, hogy céljaikat háborúval és erőszakkal is elérhetik. Ukrajna támogatása nem jótékonyság, hanem saját biztonsági érdekünk” – fogalmazott.

Kérdésre válaszolva a NATO-főtitkár azt mondta, nem vár változást a közelgő oroszországi választásoktól. Az oroszországi választások sokkal kevésbé lesznek szabadok, mint legutóbb – közölte.

A szabad és tisztességes választásokon való részvétel joga minden demokratikus társadalom sajátja. Az orosz állampolgárok azonban nem számolhatnak sem a szabadsággal, sem a tisztességgel, mert ezen értékek védelmezői meghaltak, börtönben vannak, vagy száműzetésben élnek – emelte ki.

Minden kísérlet arra, hogy választásokat tartsanak a megszállt ukrán területeken teljes mértékben jogszerűtlen - tette hozzá a főtitkár. Stoltenberg hangsúlyozta továbbá: Finnország biztonságosabb hellyé vált az által, hogy tavaly a NATO tagjává vált. Ahogy minden szövetséges esetében, az ország biztonságát is a közös védelem szavatolja. Ahogy az elmúlt 75 évben, továbbra is több százezer katona, magas készültségű, kiváló képességű légi- és haditengerészeti erők biztosítják tagországok védelmét – tette hozzá.

A NATO-főtitkár a tavalyi éves jelentésében közölte, 2023-ban a védelmi kiadások példátlan mértékben, 11 százalékkal nőttek Európában és Kanadában. Amióta 2014-ben a szövetségesek megállapodtak a védelmi beruházásokról szóló kötelezettségvállalásról, a tagországok több mint 600 milliárd dollárt költöttek védelemre. „Arra számítunk, hogy 2024-ben a szövetségesek kétharmada eléri vagy meghaladja azt a célt, hogy a bruttó hazai termék 2 százalékát védelmi célokra fordítsa” – fogalmazott.

Emlékeztetett: a katonai szövetség idén ünnepli alapításának 75. évfordulóját. „A júliusi washingtoni NATO-csúcstalálkozón az egység, a szolidaritás és az eltökéltség erőteljes üzenetét fogjuk küldeni a háború megelőzése és a béke megőrzése érdekében” – tette hozzá Jens Stoltenberg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?