Vay Ádámot elriasztották a szlovák nyelv tanulásától

vay

Vay Ádámnak a poprádi a harmadik szlovákiai hokiklubja felnőttszinten – azt talán kevesebben tudják, hogy már az utánpótlás-korosztályokban is feltűnt az itteni bajnokságokban. A magyar válogatottba négy év szünet után visszakerült 29 éves kapussal az idény első felén kívül beszélgettünk a kezdetekről és a szlovák nyelvről is.

Közvetlenül karácsony előtt született meg az első kapott gól nélküli meccse az idényben, a homonnaiak ellen (6:0). Mennyire fontos önnek egy-egy szezonban a shootout elérése? Van esetleg valamilyen célkitűzése is, hogy mindenképp szeretne egy-két ilyen mérkőzést a szezonban?

Természetes dolog, hogy egy kapusnak egy meccset lehozni nullásra nagyon jó, mert hűen tükrözi azt, hogy mennyire tud együtt dolgozni a csapat, és hogy mennyire vannak egy hullámhosszon a játékosok a kapussal. Szeretnék még több ilyen meccset a szezonban.

A többi statisztikai mutatóban is meglehetősen jól alakulnak a számai, például a védési hatékonyságban a harmadik az extraligás rangsorban (92,34%). Elégedett az eddigi teljesítményével?

Jó kérdés. Mindig lehetne jobban is védeni, és igazából csak arra fókuszálok, hogy minden meccsen a legjobb formában legyek és a legjobb teljesítményt hozzam.

Alapvetően ez sikerül az egész csapatnak is az utóbbi időszakot nézve. Huzamosabb ideje ott vannak az éllovas iglóiak mögötti üldözőboly élén, az utolsó 14 meccs-ből 10-et megnyertek. Az edzőváltáson túl mi változott a kezdeti hónapokhoz képest, amikor nem ment a szekér?

A csapatnak a hozzáállása. Ahogy elkezdtünk nyerni a meccseket, a csapatnak visszatért a motivációs ereje. Már láttuk, hogy egy olyan szezonunk lesz, amit nem túl kell élni, hanem egy olyan, amelyért küzdeni kell.

Menet közben érkezett a gárdához az amerikai szakember, Todd Bjorkstrand. Nála mennyire köszön vissza a tengerentúli hokis filozófia? Ő azért már több szezont is eltöltött Európában, ön pedig játszott már a tengerentúlon is az AHL-ben és az ECHL-ben, így van összehasonlítási alapja. Mennyire változtatta meg esetleg az európai hoki az edző nézeteit?

Az USA-ban nagyobb hangsúlyt fektetnek a védekező zónára, és ő is arra építi fel a taktikát, hogy onnan indulva egy jó erős támadási zónát tudjunk kialakítani. Ami fontos szerintem, és azért szeretek én amerikai-kanadai edzőkkel dolgozni, mert tudom, hogy az ő szisztémájukban gyakran számíthatok a hátvédekre, számíthatok a csatárokra. És tényleg ez is látszik a meccseken, hogy nagyon sokat blokkolnak a társak, nagyon sokat segítenek nekem a kapuban. És ez megmutatkozik az eredményeken is.

Van konkrét helyezés kitűzve a csapat elé az alapszakaszt illetően?

Mindenképp szeretnénk bennmaradni a biztos rájátszást érő helyeken, a top hatban. Nehéz a bajnokság, nagyon kiegyenlítettek a csapatok, egy-két meccsen múlnak a helyezések. Minél jobb eredményt szeretnénk elérni már az alapszakaszban is.

A posztján két fiatal riválisa van. Van kapus, aki szereti, ha nagyon egyértelműen ő az első számú, valakit pedig inkább a komoly rivalizálás visz inkább előbbre. Ön melyik típus?

Szeretek megküzdeni a helyemért, és mindig azt mondom, hogy a csapatnak az érdekeit kell nézni, nem pedig a saját érdekeinket. Ami szerintem a legfontosabb a csapatmunkában.

A poprádi a harmadik szlovákiai klubja felnőttszinten. Milyen emlékeket őriz Besztercebányáról és Kassáról?

Besztercebányáról nem voltak jó élményeim, mert pont egy térdsérülés után kerültem oda, és nem tudtam jó formában védeni. Nem beszélve arról, hogy több edzőváltásra is sor került, nagy volt a káosz. Ellenben Kassán nagyon szerettem lenni, az egy jó periódus volt számomra. Most úgy néz ki, hogy Poprád is egy jó élmény lesz.

Ön már utánpótlásszinten, az U18-as, majd az U20-as kategóriában is játszott Szlovákiában évekkel ezelőtt. Hogyan került ide annak idején?

Gyerekkoromban a Fradiban kezdtem. Utána megalakult egy Budapesti Stars nevű jégkorongklub, én ott folytattam. Ott az edzővel nem jöttünk ki jól, nem volt lehetőségem, hogy előbbre jussak, hogy fejlődjek. Így a szüleim azt gondolták, hogy jobb lenne, hogy ha Léván tudnám folytatni a játékot. Gyerekkoromban nagyon sokat jártunk oda edzőtáborba, ott megvolt a helyi szülőkkel a kapcsolat. Sikerült Lévára eljutnom. Utána pedig Pozsonyba kerültem, majd pedig Nagyszombatba az U20-as csapatba.

Ez a többévnyi szlovákiai tapasztalat mostanra akár azt is jelentheti, hogy még a szlovák nyelvvel is elboldogul, legalább passzívan?

Nagyon rossz élményem kötődik ehhez Pozsonyból. Ott az edző nem nagyon szerette a magyarokat. Látszódott, hogy a szlovák–magyar ellentét akkor mekkora akadályt jelentett. Gyerekfejjel ezért nem akartam megtanulni szlovákul. Nagyjából megértem a nyelvet, de inkább csak az alapvető dolgokat.

Esetleg Poprádon akad valaki, akivel tud magyarul beszélni?

Nincs olyan, angolul szoktam kommunikálni a csapattársaimmal.

Négyéves kihagyás után térhetett vissza a magyar válogatottba néhány hónappal ezelőtt Szlovénia ellen (4:3). Milyen érzés volt újra címeres mezben jégre lépni?

A játékos szempontjából mindig megtiszteltetés, hogy ha újra a válogatott keretben lehet. Részemről is az volt, és remélem, hogy a jövőben is fognak rám számítani.

És hogy érezte, az új szövetségi kapitánynál, Adam MacDonaldnál tiszta lappal indul, nagyobb eséllyel lesz ott a három kapus között a divízió I/A-s világbajnokságon?

Ez egy jó kérdés, de ez attól is függ, hogy ki milyen formában lesz. Én most meg tudtam mutatni magam, hogy ott van még a helyem. Reméljük, hogy ők is úgy látják, hogy van esélyem a vb-szereplésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?