Attraktív hokidöntőt ígér az iglóiak és a nyitraiak párharca

hkspisska

A jégkorong Tipos Extraliga története során először csap össze a döntőben az iglóiak és a nyitraiak együttese. A finálé első mérkőzését pénteken (18.00) játsszák a Szepességben.

Az alapszakaszban abszolút kiegyenlített volt a két csapat egymás elleni mérlege, a 10:10-es gólarány mellett mindkét fél két-két mérkőzést nyert meg. Az egyik csapat negyedik győzelméig tartó döntőben ezek alapján kijelenthető, hogy abszolút kiegyenlítettek az esélyek, valójában azonban a statisztikák java (és a fogadóiródák is) inkább az iglóiak győzelmét vetíti előre.

Történelmet írtak

Az iglói csapat a döntő eredményétől függetlenül története legsikeresebb szezonját futja, hiszen az eddigi klubrekord a tavaly elért harmadik hely volt. Idén az alapszakaszban a 3. helyen zártak, a negyeddöntőben a besztercebányaiakon léptek túl sima, 4:0-s összesítéssel, az elődöntőben pedig egy végsőkig kiegyenlített párharcban, a sorsdöntő 7. meccsen harcolták ki a finálét a tavalyi győztes kassaiak ellen.

Közben a másik ágon szereplő nyitraiak a Tipos Extraliga történetének első olyan döntős csapata lett, amelynek playoffot kellett játszania a negyeddöntőért az alapszakaszban elért, szerény 8. hely miatt. A Zobor alatt aztán a kieséses szakaszban indult be igazán a henger. A playoffban 3:2-es összesítéssel búcsúztatták a trencsénieket, a negyeddöntőben 4:2-vel a poprádiakat, az elődöntőben pedig szintén 4:2-vel a nagymihályiakat.

A nyitraiak a klubtörténet hatodik döntőjére készülnek, kifejezetten rutinosnak is számítanak e tekintetben, hiszen mindegyik fináléjukat az elmúlt 10 évben játszották, viszont eddig csak egyszer, 2016-ban örülhettek a végső győzelemnek.

Támadójátékot ígérnek

Az első két mérkőzést pénteken és szombaton rendezik Iglón, a 3. és a 4. találkozóra kedden, illetve szerdán kerül sor Nyitrán, a szombati 18:30 mellett a többi kezdési ideje 18 óra.

Az esetleges ötödik meccset, továbbá a sorsdöntő hetedik meccset is az iglóiak játszhatják hazai pályán a sorsolás alapján, és ennek határozottan örülnek a Szepességben: a szezonban eddig ők a Tipos Extraliga legsikeresebb csapata hazai pályán, a kieséses szakaszban ráadásul az összes találkozójukat megnyerték saját közönségük előtt. Ami viszont nehezítheti dolgukat, hogy három nappal kevesebbet pihenhettek a finálé első mérkőzése előtt, mint a nyitraiak. Vlastimil Wojnar vezetőedző szerint, mivel a játékoskerete nem túl bő, ezért több játékosa is nagyon fáradt, és ez főleg a védelemben jelenthet majd problémát a párharc során.

Bár ez lesz az iglóiak és a nyitraiak első párharca a playoffban, valójában rengeteg ismerős fog találkozni a jégen. Az iglói játékoskeretben nem kevesebb mint hét játékosnak van nyitrai múltja, köztük a csapatkapitány Branislav Rapáčnak. „Ez a párharc a bajnokság két legjobb szurkolótáborának összecsapása is leszˮ – fogalmazott a finálé első felvonása előtt.

A nyitraiak asszisztens edzője, Ivan Švarný a pályán is attraktív csatát ígér. „Az iglóiak is hasonló stílusban játszanak, mint mi. Nem csak védekezni akarnak, és ez számunkra elsülhet jól is, rosszul is. Remélhetőleg igazi támadójátékot látunk majd mindkét fél részéről, valószínűleg nem kell kivárós taktikára számítaniˮ – ígérte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?