U13-asok Királyhelmecen

gyerek teremfoci

Másodszor lesz helyszíne a királyhelmeci Buzánszky Jenő Sportaréna a Tőketerebesi Járási Labdarúgó-szövetség által szervezett U13-as ifjúsági teremtornának.

Szombaton 9 órakor kezdődik az első párharc a seregszemlén, amelyen hét csapat küzd meg a helyezésekért. A hazaiakon kívül Nagytárkány, Nagygéres, Újhely, Velejte, Plechotice és Kuzmice fiataljai lépnek pályára. A mérkőzések 1x15 percig tartanak 5+1-es felállásban. A sporteseménnyel kapcsolatban Panyko Béla, a Sportaréna menedzsere nyilatkozott lapunknak: „Örülünk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan a szervezők újra minket választottak a torna házigazdájának és hogy ismételten népes mezőny gyűlt össze, ami a torna rangját és színvonalát is mutatja. Ennek tudatában igyekeztünk mindent megtenni azért, hogy a gyerekek és kísérőik jól érezzék magukat nálunk. Remélem, hogy a sikerek mellett számos más élményben is részesülnek, s emellett nagyobb kedvet kapnak a focira, hiszen az ilyen rendezvényeknek ez is célja. Mindenkit szeretettel várunk: biztatni a kedvenceket, illetve azért is, hogy kikapcsolódásként egy kellemes, izgalmas sportesemény részesei lehessenek.” A dobogós helyezettek serleget és érmeket vehetnek át, emellett a legjobb kapust, mezőnyjátékost és góllövőt is díjazzák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?