Teljes a komáromi kosarasok kerete

Komárom |

<p>&nbsp;Új légiósok, régi-új játékosok és négy hírmondó az idén ezüstérmes gárdából &ndash; a komáromi férfikosárlabda-csapatnál (elsőként a hazai extraligás klubok közül) már kialakult a 2013/2014-es idény kerete.</p>

Az MBK Riekerrel két második helyet szerző František Rón vezetőedző az új szezonban is számolhat a Kozlík, Stojanov, Šoška, Maslík négyessel, és a csapathoz Magarországról visszatérő Szabó Pétert és a szlovén Sinisa Bilicet is irányította már a cseh szakember Komáromban két évvel ezelőtt. „Új igazolásaink a Nyitráról érkező szlovén Maj Kovacevic, az eddig Léván játszó Matej Marchyn és a tengerentúli játékosok” – mondta lapunknak Paulík József, a komáromiak menedzsere. – Az irányító posztjára a kanadai Juevol Mylest szerződtettük, centernek pedig az amerikai Dallis Joynert. Minden valószínűség szerint nálunk folytatja honfitársa, Kenny Hall is.” Paulík elmondása szerint az elmúlt idényben Komáromban kosarazó amerikai légiósok közül Amin Stevenst és Chris Lowe-t szívesen megtartották volna, de előbbi nem akart tovább Európában játszani, utóbbival pedig nem jutottak dűlőre az anyagiakat illetően. „Martin Bílikkel sem sikerült megegyeznünk, Lukáš Dubovský esete viszont más. Mivel nemrég született gyereke, és a feleségének jó állása van, Dubovský úgy döntött, ő marad otthon gyermekgondozási szabadságon. Ha két hónap múltán úgy fogja érezni, hogy ez nem neki való, akkor visszatér az MBK Riekerbe” – tette hozzá Paulík.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?