Nem büntetik a Neymart hátba rúgó Zunigát

<p>&nbsp;A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) nem indít fegyelmi eljárást a kolumbiai Juan Zunigával szemben, aki súlyos sérülést okozott a házigazdák csatárának, Neymarnak a brazíliai világbajnokság pénteki negyeddöntőjében.</p>

A szervezet fegyelmi bizottsága a Brazil Labdarúgó Szövetség (CBF) sürgetése ellenére sem vizsgálja a 28 éves védő szabálytalanságát, arra hivatkozva, hogy a játékvezető már "foglalkozott az esettel a pályán", és a történtek a hivatalos jegyzőkönyvbe is bekerültek.     "Ebben a speciális esetben nincs lehetőség az utólagos felülvizsgálatra" - áll a bizottság hétfői közleményében.    Zuniga a 2-1-es brazil sikerrel zárult mérkőzés hajrájában beletérdelt Neymar hátába, ám a mérkőzést vezető spanyol Carlos Velasco sem szabadrúgást, sem lapot nem adott az eset után, hanem az előnyszabályt alkalmazva továbbengedte a játékot.    Az orvosi vizsgálatok kimutatták, hogy Neymar harmadik ágyékcsigolyája tört el. Bár a sérülés nem volt annyira súlyos, hogy műteni kelljen a támadót, de néhány hétig biztosan nem léphet pályára. A 22 éves játékos így sem a Németország elleni keddi elődöntőben, sem a hétvégi helyosztón - győzelem esetén a vasárnapi fináléban, vereség után pedig a szombati bronzmérkőzésen - nem léphet pályára.    A fegyelmi bizottság egy másik ügyben is állást foglalt: a CBF kérelme ellenére nem törölte el a brazil csapatkapitány, Thiago Silva sárga lapját. A testület szerint ennek ugyanis nem volt jogi alapja.    A vezető gól szerzőjét azért figyelmeztette a játékvezető, mert akadályozta a kolumbiaiak elleni mérkőzésen a kapus David Ospinát a kirúgás elvégzésében. A 29 éves védőnek ez már a második sárga lapja volt a tornán, így ő sem léphet pályára a németek ellen.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?