Kötelező feladat előtt a szlovákok Liechtensteinben

svk

A szlovák labdarúgó-válogatott kedden (20.45) Liechtenstein ellen folytatja szereplését az Eb-selejtező J csoportjában.

A szlovákok szombaton rendkívül értékes három ponttal gazdagodtak Izlandon, ahol az 1:1-re végződött első félidő után Tomáš Suslov szerencsés góljával biztosították be 2:1-es győzelmüket. Francesco Calzona szövetségi kapitány csapata így nagyon kedvező helyzetbe került a keddi, Liechtenstein elleni találkozó előtt, hiszen a tabella második helyén már három pont az előnye Luxemburg, négy pedig Bosznia-Hercegovina és Izland előtt.

Hamšíkék mai ellenfele az a Liechtenstein lesz, amely eddig mindhárom mérkőzését elveszítette a csoportban, és még gólt sem szerzett, a portugálok (0:4) és az izlandiak (0:7) elleni vereség után szombaton Luxemburgban kaptak ki 2:0-ra.

A szlovákok az izlandi mérkőzés után másnap Németországba repültek, onnan busszal az ausztriai Dornbirnbe utaztak, innen vezet majd útjuk ma Vaduzba. Liechtenstein fővárosáról akad kellemetlen emléke a szlovákoknak: 2014-ben 1:1-es döntetlent értek el ott vb-selejtezőn, úgy, hogy Ján Ďurica csak a mérkőzés végén egyenlített. Az a botlás akkor a csapatot irányító Stanislav Griga és Michal Hipp állásába került.

„Bízom benne, hogy ezúttal nem történik hasonló – mondta Milan Škriniar, aki szombaton első tétmérkőzését játszotta márciusi sérülése óta. – Bár győztünk Izlandon, még nincs itt az ideje az ünneplésnek. Az a célunk, hogy bebizonyítsuk, jó formában vagyunk.”

Francesco Calzona is óvatosságra intett a mérkőzés előtt. „Izlandhoz hasonlóan Liechtenstein is kapitányt váltott, az új edző pedig új elemeket hozott a játékukba. Bár 2:0-ra kikaptak Luxemburgban, de a második gólt csak a meccs legvégén kapták, ami azt mutatja, hogy ellenük sem lesz egyszerű dolgunk. Maximális felelősséggel kell hozzáállnunk a találkozóhoz” – nyomatékosította a szövetségi kapitány.

Csapatában várhatóan lesz egy két változás az izlandi meccshez képest, Suslov minden bizonnyal előnyt élvez majd Makkal szemben, de Lobotka pihentetése is benne van a pakliban. Az izlandi „kalandot” mindenki egészségesen megúszta, de izgalmas dolog így is történt a keret háza táján: a válogatott hátvédje, Vernon De Marco nem hosszabbította meg lejáró szerződését a pozsonyi Slovannal és egy egyelőre meg nem nevezett katari csapatban folytatja pályafutását.

A mérkőzést az izraeli Yigal Frid vezeti, a találkozót az RTVS Šport élőben közvetíti.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?