Kalmár Zsolt: Ez nagyszerű csapatmunka volt

dac

A félidőben pályára lépő Kalmár Zsolt lendített a magyar csapat játékán a Montenegró ellen 3:1-re megnyert labdarúgó-Eb-selejtezőn. A mérkőzés után elárulta, mit vár a 2024-es tornától, de elmondta véleményét a DAC edzőváltásáról is.

Félidőben becserélték, és fontos szerepe volt abban, hogy a második játékrészben javult a magyar válogatott játéka. Szintén így érzi?
Már többen mondták itt nekem, hogy Loic Negóval együtt megváltoztattuk a játék ritmusát. Nagyon örülök, hogy így látják, hiszen Marco Rossi azzal a céllal küldött minket pályára, hogy gyorsabban járassuk a labdát és hogy erőltessük az „utolsóˮ passzokat. Úgy érzem, utóbbiba háromszor-négyszer bele is hibáztam, viszont ritmust tudtunk adni a mérkőzésnek. Megérdemelten győztünk, a második félidőben sok helyzetet kidolgoztunk, sorra jöttek a pontrúgások és a beadások. És persze Szoboszlainak az egyéni megmozdulásai! Úgy érzem, azzal, hogy a pályán voltam, ő egy fokkal feljebb tudott játszani. Én is rendszeresen őt kerestem a labdával. Dibusz Dénes három-négy ziccert kifogott, szóval nagyszerű csapatmunka volt.

Milyen volt az ünneplés? Önnek viszonyítási alapja is van, hiszen ott volt a pályán 2020-ban az Izland elleni, kijutást érő győzelemnél is.
Akkor is volt egy bizonyos módja az ünneplésnek, ahogy most is. De azért a mostanit jobb ünnepelni így, hogy 65 ezer néző látta, nem pedig nulla. Mindenki mögöttünk állt. Fantasztikus siker, amit elértünk ebben a csoportban. Jó közösség, jó csapat alakult ki az elmúlt években, mindenki nagy szeretettel jön ide. Remélem, hogy ez a társaság még hosszú ideig megmarad és további sikereket tudunk elérni.

A Montenegró elleni győzelemnek köszönhetően a magyar válogatott a második kalapból várhatja a csoportkör sorsolását. Gondolkodott már azon, hogyan nézne ki egy ideális csoport?
Nem foglalkoztam még ezzel. Az elmúlt években megmutattuk, hogy milyen a csapategységünk és milyen eredményeket tudunk elérni. Szóval bárkit is kapunk, bárki is lesz az ellenfél, csak azzal foglalkozunk, hogy sikereket érjünk el az Eb-n is. 2020-ban azt mondtam az Európa-bajnokságról, hogy ki kell élvezni, bármi is lesz az eredmény. Most azt mondom, hogy emelni kell a tétet, célokkal kell nekivágni az Eb-nek. Addig még van időnk tovább javulni, hiszen minden összetartással fejlődünk.

A bónuszkérdés: edzőt váltott a DAC. Mit gondol erről?
(kényszeredetten nevet)... Mit mondjak? Meglepődtem, mert szerintem Adrián Guľa egy nagyon jó edző, Szlovákiában a legjobb. Mind mentálisan, mind szakmailag tud adni a játékosoknak, ami fantasztikus. Most is öt mérkőzésből négyet megnyert a csapat és egyszer döntetlenezett. Szóval megvan a véleményem, de azt magamban tartom. Ez a vezetőség döntése. Nem vagyok már DAC-játékos, de figyelem a csapatot, hiszen amit a klubtól és a szurkolóktól kaptam a hat év alatt, az a szívemben maradt. Folyamatosan követem a csapat eredményeit most is.

Adrián Guľa egyik utolsó interjújában arról beszélt, hogy búcsúzáskor sokáig ott maradt a munkahelyén, beszélgetett, mert a játékosokkal való kapcsolata több volt, mint szakmai. Ezt meg tudja erősíteni?
Teljes mértékben. Úgy állt a játékosaihoz, mint a fiaihoz. Együtt voltunk napi 7-8 órát, ezalatt próbálta mindenkiből kihozni a maximumot egyéni edzésekkel, edzés utáni meglátásokkal, minden meg volt neki tervezve. Úgy gondolom, ha egy csapat sikeres akar lenni, akkor az edzőben bízni kell. És nem egy-két évre kell tervezni, hanem három-négy-ötre. Itt a jó példa: Marco Rossi. A DAC elég sok edzőt elfogyasztott az elmúlt években, de mint mondtam, ez a vezetőség döntése. Nekem a szívemben most is ott van a klub, ahogy a szurkolók is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?