José Mourinho lesz az AS Roma vezetőedzője

José Mourinho

Idén nyártól José Mourinho lesz az AS Roma labdarúgócsapatának vezetőedzője.

Az olasz klub honlapjának keddi beszámolója szerint a portugál szakember szerződése három szezonra szól.

Az 58 éves Mourinho eddigi pályafutása során 25 trófeát nyert az FC Porto, a Chelsea, az Internazionale, a Real Madrid, a Manchester United és a Tottenham Hotspur edzőjeként. A Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát (korábbi nevén UEFA Kupát), illetve az olasz és a portugál bajnokságot két-két alkalommal, a Premier League-et háromszor, a spanyol bajnokságot egyszer nyerte meg.

"Amikor ismét szabaddá vált, lehetőséget kaptunk arra, hogy minden idők egyik legnagyobb menedzserével tárgyalhassunk. Megdöbbentett minket a győzni akarása és a játék iránti szenvedélye, hiszen bármennyi trófeát is nyert, elsődleges célja mindig a következő siker volt" - nyilatkozta Tiago Pinto, az AS Roma sportigazgatója.

Hozzátette, jól tudják, hogy egy sikeres projekt kivitelezéséhez időre és türelemre van szükség, valamint a megfelelő emberekre a megfelelő pozíciókban, ezért nagyon bíznak abban, hogy Mourinho lesz a tökéletes edző a terveikhez.

A klub ugyancsak kedden jelentette be, hogy a jelenlegi vezetőedző, Paulo Fonseca az idény végén távozik posztjáról.

A fővárosi csapat a Serie A-ban nem fut kiemelkedő szezont, négy fordulóval a sorozat vége előtt csak hetedik a tabellán, az Európa-liga elődöntőjében pedig 6-2-es hátrányból várja a csütörtöki visszavágót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?