Ismét futnak Diósförgepatonyban

patonyifutas

Ahogy ez már április harmadik szombatján lenni szokott, a csallóközi településen folytatódik a hagyomány, szombaton immár negyvenharmadik alkalommal zajlik az atléták és a kocogók külföldön is népszerű megmérettetése, a Barátság névre keresztelt tíz kilométeres országúti futóverseny.

A községi hivatal égisze alatt zajló patinás rendezvényt társszervezőként a helybeli DSC sportklub támogatja. 

„Csupán az évszám változott. A forgatókönyv, a korosztályok és kilométerek száma, az útvonal maradt a régiben. A tizenhárom korosztályban vetélkedők közös rajtjára délután egy órakor a diósförgepatonyi futballpálya előtt kerül sor. A versenyzők az aszfalt borította országúton Szentmihályfa érintésével Felsőpatonyig futnak, féltávnál fordulnak, és a rajt helyszínén, a DSC sporttelepe előtt érnek célba. A futók idén is rajtdíjat fizetnek, mely napjainkban a hasonló nívójú rendezvények velejárója. Mi pedig arra összpontosítunk, hogy a csipes időméréstől kezdve a díjazásig, a szíves vendéglátásig, minden résztvevő megtalálja nálunk a számítását”

 – tájékoztatta lapunkat Szlovákia egyik legpatinásabb atlétikai rendezvényéről Koczó Vince, a szervezőbizottság elnöke. Megtudtuk, a hét közepéig hetvenhárman jelentkeztek, nevezni azonban a tavaszt köszöntő verseny napján is lehet. A nevezési díj 15 euró. 

„Futóberkekben is kitavaszodott. Hétvégenként Szlovákiában több versenyt is rendeznek, visszajáró vendégeink azonban idén is eljönnek. Őket és az újoncokat a DSC sporttelepén várjuk, ahol öltözők állnak a rendelkezésükre. Ami pedig a díjazást illeti, a korosztályok dobogós helyezettjeit oklevéllel, a megmérettetés három leggyorsabb női és férfi versenyzőjét, legifjabb és legidősebb résztvevőjét, valamint a legeredményesebb diósförgepatonyi futókat serleggel jutalmazzuk. Természetesen a célba futás után mindenki futóérmet kap. A rendezvényt délelőtt a hagyományoknak megfelelően a diósförgepatonyi alapiskolások sportág-népszerűsítő futása színesíti. Az eredményhirdetésre, a gulyáspartira ezúttal is a helybeli futballpályán kerül sor. Mindenkit szeretettel várunk” – invitálta Diósförgepatonyba a sportolni vágyókat Koczó Vince. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?